Miután az EU világossá tette, hogy nem hajlandó változtatni azon, amire eddig jutottak a felek a brexittel kapcsolatos válási tárgyalásokon, Theresa May brit miniszterelnöknek vagy az utódjának kell lépnie - vélik a Bloomberg szerkesztői. Nem világos, hogy a miniszterelnök mit remélt attól, hogy részt vett az EU állam- és kormányfőinek decemberei csúcsértekezletét - folytatódik a cikk.

A semminél is kevesebbet kapott, miután kollégái világossá tették, hogy nem nyúlnak hozzá érdemben az egy hónappal korábban megszavazott brexitmegállapodáshoz, amelyet a londoni kormány is elfogadott, ám a parlament borítékolhatóan elutasítana. Ezért a kormányfő részvétele a csúcson tovább gyengítette belpolitikai pozícióját, ha egyáltalán még lehetett rontani azon. May brexitstratégiája csődöt mondott, amit nem lehet helyrehozni - vélik a hírügynökség szerkesztői.

Húzni az időt

Úgy tűnik, Maynak egyetlen lehetősége maradt: időhúzásra játszani. Csakhogy eközben az idő ellene játszik. A kormány brexitjavaslatáról december 11-én kellett volna szavaznia a parlamentnek, ám miután a 650 fős törvényhozásban három számjegyű vereség elé nézett, May elhalasztotta a voksolást. Arra célzott, hogy január végéig vissza sem viszi a tervet a T. Ház elé. Ez az jelenti, hogy pusztán hetekkel a március 29-ei kilépés előtt adna csak lehetőséget a törvényhozásnak a véleménynyilvánításra.

Ezután elutazott Brüsszelbe, ahol megpróbálta elérni, hogy változtassanak a kialkudott egyezség úgynevezett biztonsági tartalékán, amelynek alapján az Egyesült Királyság meghatározhatatlan ideig az EU-s vámunió, Észak-Írország pedig az egységes európai piac része maradhat. Visszautasították, mert az uniós vezetők megígérték az Ír Köztársaság kormányának, hogy az ír-észak-ír határ jelenlegi jelképes jellege nem változik meg, és ezt ezzel a brit és észak-ír státussal lehet teljesíteni.

A gond az, hogy ezzel az Egyesült Királyságra oly módon lennének kötelezőek az EU szabályai, hogy - mivel nem az unió tagja - nem szólhat bele ezek alakításába. Ezt joggal kifogásolják a kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt.

Nyugodjék békében

Az EU-s vezetők elutasítása azt jelenti, hogy a kormány brexitjavaslata halott, és ha halogatják a parlamenti szavazást, ami még ennél is nyilvánvalóbbá tenné ezt, az nem fogja feltámasztani. Mire játszhat ebben a helyzetben a halasztással az Egyesült Királyság miniszterelnöke? - ezt kérdezi mindenki. Talán arra számít, hogy ha az utolsó pillanatban vinné a parlament elé a kormány-előterjesztést, akkor a képviselők megszavaznák, mert az alternatíva a katasztrofális következményekkel járó, megállapodás nélküli brexit lenne március végén.

Ez a Bloomberg szerkesztői szerint két ok miatt is rossz. Az egyik, hogy a brexitterv borzalmas (mert a kvázi EU-tagság miatt tényleg az unió egyoldalú befolyása alá kerülne az ország), a másik, hogy nem lehet előre kiszámítani mi történne, ha Nagy-Britannia a szakadék szélére kerülne. Ráadásul addig maradna a folyamatos és egyre erősödő bizonytalanság, ami elriasztja a befektetőket és fékezi a gazdasági növekedést.

Csökönyös

A Bloomberg szerint a miniszterelnök immáron semmi mást nem tesz, mint csökönyösen ragaszkodik politikájához. Az ezzel járó megalázkodás sem tartja vissza. Ugyanakkor a túlélés, a kormányfői bársonyszék megőrzése nem teljesítmény. Maynek segítenie kellene az országot azzal, hogy elismerné: az észszerű válás megkötésére irányuló erőfeszítései kudarcot vallottak. Immár két lehetőség áll az ország előtt: a megállapodás nélküli brexit, ami gazdaságilag túl nagy kárt okozna, vagy a maradás az EU-ban, amit elvileg a kormány egyszerűen a kilépési kérelme visszavonásával elrendezhet.

Akármit is gondol valaki az elmúlt évek brit kormányainak teljesítményéről - a népszavazást kéretlenül kiíró, majd elvesztő Cameron-, illetve a brexittárgyalásokat eredménytelenül záró May-kabinetről - az eredmény előttünk áll. A legjobb elvileg kivitelezhető brexit - a kormány terve - rosszabb, mint az EU-tagság fenntartása.

Hagyni kell a társadalmat választani a világos alternatívák között egy újabb referendumon - vélik a Bloomberg cikkírói. Maynek vagy az utódának - ha a parlament esetleg egy bizalmatlansági indítvány nyomán leváltja - ki kell vezetnie az Egyesült Királyságot abból mocsárból, ahova jutott. És ezt most kell elkezdeni!