Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Fidesz élén el fogja hagyni az Európai Néppártot (EPP), csak az a kérdés, hogy mikor - idézte a Finaical Times Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Fund kutatóintézet munkatársának korábbi jóslatát. A szakértő nem tévedett: a Fidesz képviselői az EPP európai parlamenti frakciójának belső szabálymódosítására hivatkozva ma bejelentették, hogy kilépnek a frakcióból.

Az Európai Néppárt elfogadja parlamenti frakciójának új eljárási szabályát - vette át az EPP közleményét a 24.hu -, így a Fidesznek nincs hova fellebbeznie az ellen. (Az új eljárási szabály lehetővé teszi, hogy a néppárti frakcióból ne csak tagokat, hanem csoportokat is ki lehessen zárni, illetve felfüggeszteni - mindehhez kétharmados szavazati többség kell.) Ezt követi a kilépés súlyos következménye - derül ki a közlemény folytatásából. Az EPP vezetését arról tájékoztatták, hogy a Fidesz tagjai a frakcióból való kilépéssel távozni szándékoznak a pártcsaládból. A kizárás folyamatát elindították a Fidesz ellen, erről a következő közgyűlésen döntenek, amikor a járványügyi helyzet azt lehetővé teszi.

Káros, de mennyire?

Hegedűs a Bloombergnek azt mondta, hogy egyszerűen fogalmazva gyakorlatilag az EPP védőernyője tette lehetővé a magyar kormánypártnak, hogy átszabja Magyarország közjogi berendezkedését, kialakítva egy illeberális államot. Így a szerdai kilépési döntés egyértelműen negatív Magyarország miniszterelnöke szempontjából, hosszabb távon ronthat a pozícióján.

Eközben a szakértő nem számít azonnali belpolitikai következményekre vagy arra, hogy az EU felgyorsítja az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását, amely egy a magyar kormány ellen folyó eljárás következménye lehet. Ezzel megvonhatnák Magyarország szavazati jogát az EU testületeiben.

Másképp látják

A Fidesz kilépése a néppárti frakcióból nagy megkönnyebbülés és történelmi nap az EPP és Európa történetében - véli Petri Sarvamaa finn EPP-képviselő. Ezzel ellentétes véleményen van Varga Judit igazságügyi miniszter, aki a közösségi médiában bírálta Manfred Weber néppárti frakcióvezetőt. E szerint az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének az lett volna a feladata, hogy egyben tartsa a frakciót, nem az, hogy legyengítse azt - idézi a politikust az MTI.

A Financial Times megjegyzi, hogy a frakcióban az utolsó időszakban már minden tagpárt, beleértve ebbe a legnagyobbakat is, elvesztette a türelmét a Fidesszel szemben. Várakozások szerint a kilépés nyomán nő a nyomás Janez Jansa szlovén miniszterelnökön, akinek pártja szintén az EPP frakciójában képviselteti magát, miközben komoly bírálatokat kapott azért, mert kulturálatlan módon intézett személyes támadást újságírók ellen.

Merre tovább?

A brit üzleti lap szerint régóta folynak a spekulációk arról, hogy az Európai Parlament melyik pártcsaládjának képviselőcsoportjában folytathatja a Fidesz. Az egyik lehetőség az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciója, amelynek domináns pártja a lengyel kormánypárt a Jaroslaw Kaczynski vezette radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS). A másik az Identitás és Demokrácia pártcsoport, amelynek kiemelkedő pártjai a Marine Le Pen vezette nacionalista francia Nemzeti Gyűlés és az olasz Liga, Matteo Salvini pártja.

Frissítve: függetlenként folytatják a Fidesz-képviselők

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Néppárt (EPP) frakciójának nagy többsége a koronavírus-járvány közepette is "kiszorítósdival" foglalkozik, ezért a párt tizenkét EP-képviselője szerdán kilépett a képviselőcsoportból és függetlenként, frakcióhoz nem tartozó EP-képviselőként folytatja munkáját - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a közmédiának. Meg fogják találni a leghatékonyabb politikai együttműködéseket annak érdekében, hogy a magyar nemzeti érdekeket eredményesen tudják képviselni ez európai döntéshozatalban.Arra a kérdésre, hogy a Néppártból is távozik-e a Fidesz, Deutsch azt mondta: a Fidesz tagja a pártcsaládnak, ugyanakkor 2019 márciusa óta - az akkori pártvezetéssel közös döntés alapján - felfüggesztett helyzetben vannak. "Ez a szituáció, ahogy pestiesen szokták mondani, beállt mint a hal szeme: jottányit sem mozdul semmilyen irányba" - idézte az MTI az EP-képviselőt. Az elmúlt hetek, hónapok történései sok bizodalommal nem töltik el, hogy valami kedvező végkicsengése lesz a Fidesz párton belüli történetének.

Az utóbbival kapcsolatban az MTI idézi az affaritaliani.it hírportált, amely szerint a Fidesz képviselőinek helyére a Salvini vezette Liga pályázik. A Liga a Mario Draghi vezette, nemrégiben alakult olasz koalíciós kormányhoz csatlakozva egyebek között az Európai Néppárthoz akart közelíteni. Ha a Liga csatlakozna az EPP-frakcióhoz, amelynek tagja a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország is, akkor az Európai Néppártban az olasz képviselők lennének többségben.

Weber: Fidesz eltávolodott az EPP kereszténydemokrata értékeitől

A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói - mondta az MTI szerint Manfred Weber, az EPP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Brüsszelben. Weber szerint az EPP európai parlamenti frakciója alapszabály-módosításának nagyarányú elfogadása megmutatta, hogy a Fidesz elszigetelődött a pártcsaládon belül.
A frakcióvezető sajnálatát fejezte ki, hogy a pártcsoport nem volt képest kezelni a kialakult helyzetet, nem volt képes megőrizni egységét. "Hídépítőként" mindig az egység megőrzésén és azon dolgozott, hogy közelítse az eltérő álláspontokat. Véleménye szerint azonban a másik oldalon nem állt senki, aki fogadta volna a hídépítők jószándékát.