A görög határőrök könnygázgránátokkal pórbálják távol tartani a menedékkérőket a Törökországgal közös határszakaszon - derül ki a Euronews beszámolójából.

Egyik napról a másikra többszörösére nőtt a Görögország és Bulgária felé indulók száma, miután Törökország közölte, a továbbiakban nem tartja vissza az Európa felé menekülőket. A török kormány szerint ez nem ellenséges lépés, hanem kényszerhelyzetbe kerültek: a szíriai hadsereg idlibi offenzívája újabb százezreket zúdított a török határzónára. A görög kormány szerint Törökország ráadásul még segíti is a nyugati országok felé tartókat.

A görög kormányfő, Kiriakosz Micotakisz közölte, hogy illegálisan továbbra sem lépheti át senki a görög határt. Görögországnak semmi köze a tragikus szíriai eseményekhez, és nem fogja mások döntéseinek a következményeit viselni. Ezért a határőrizetet megerősítették, és minderről tájékoztatták az Európai Uniót is. A Törökországgal szintén határos Bulgária kormánya is megerősítette a határvédelmet, miközben a kormányfő aggodalmát fejezte ki mondván, hogy a török határőrség szemmel láthatóan visszavonult a határsávból.