Theresa May brit miniszterelnök diplomáciai próbálkozásokkal fogja tölteni a következő kilenc napot, amelyek célja, hogy meggyőzze az EU vezetőit: meg kell változtatni a londoni kormánnyal kötött brexitmegállapodást ahhoz, a brit parlament áldását adja rá - számolt be a Bloomberg. A határidőt a parlament jelölte ki, amely február 27-én szavazhat arról, hogy kötelezik a kormányfőt a március 29-ére tervezett kilépés elhalasztására. May a szélrózsa minden irányába elküldte minisztereit Európában tárgyalni és ő maga is útnak indul, illetve telefont ragad. A történet vége nagy meglepetést hozhat.

A miniszterelnök azt tervezi, hogy a napokban találkozik Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, és fel akarja hívni az összes EU-tagállam vezetőjét, hogy személyesen egyeztessen a kormány és az EU brexitmegállapodásának módosítási lehetőségétől. Jeremy Hunt külügyminiszter eközben Berlinbe, Brüsszelbe és Koppenhágába utazik, Steve Barclay brexitügyi miniszter EU-s partnerével Michel Barnier uniós főtárgyalóval egyeztet.

Ez a helyzet

Miután a parlament januári szavazásán hatalmas többséggel elutasította a kormány és az EU brexitegyezségét, a helyzet jelenleg az, hogy ha semmi sem történik, akkor az Egyesült Királyság március 29-én megállapodás nélkül zuhan ki az EU-ból. Ennek súlyos gazdasági következményei lennének, így nem meglepő üzleti élet vezetői rendkívül idegesek, frusztrálja őket, hogy a politikusok halogatják a kizuhanást megelőző döntéseket.

Komolyabb fejlemény ennél, hogy a megállapodás nélküli kilépést ellenző miniszterek a héten tetemre hívhatják főnöküket. Amber Rudd nyugdíjügyi, Greg Clark gazdasági és David Gauke igazságügyi miniszter figyelmeztetheti Mayt, hogy a parlament inkább kötelezni fogja a kormányt a kilépés elhalasztására, mint hogy elnézze, amit a szigetország gazdasági káoszba zuhanva kiesik az EU-ból.

Várhatóan azt tanácsolják neki, hogy inkább önként, magától tegye meg ezt a lépést - azaz kérje a halasztást az EU-tól -, mint hogy elszenvedje a blamázst, amit a parlamenti kötelezés jelentene. Ha ezt megtenné, az óriási fordulatot jelentene eddigi elutasító magatartásához képest. Akár úgy is értékelhető, hogy a kormányfő bedobja a törülközőt, feladja a harcot brexitmegállapodása elfogadtatásáért.

Könyörgő levél

Ugyanakkor az önkéntes kérelem sem kockázatmentes: ha ezt megtenné, azzal feldühítené a brexiter tory parlamenti képviselőket. Ez a csoport úgy véli, hogy a megállapodás nélküli válás jobb lenne, mint a kormány és az EU kompromisszuma, és nyitva kell hagyni ezt a lehetőséget, mert ez az EU-t is megriasztja, s ezért végül bele fog menni a brexitmegállapodás módosításába.

A brit miniszterelnök tisztában van azzal, hogy Brüsszelben csak akkor érhet el sikereket, ha legalább saját kormánypártja egységesen kiáll mellette. Ennek szellemében a hét végén levelet írt az összes kormánypárti parlamenti képviselőnek, amelyben arra kérte őket, hogy áldozzák fel "személyes preferenciáikat" az párt egysége a nemzeti érdek szolgálatának oltárán.

Nyomnak a brexiterek

Sajnálatos módon a levél elküldése után egyesek részéről kisvártatva megérkezett az elutasító válasz. A Sunday Times értesülése szerint Steve Baker, az euroszkeptikus konzervatív képviselőket tömörítő European Research Group parlamenti csoport elnökhelyettese azt mondta kollégáinak, hogy May tárgyalásai Brüsszellel nem többek időpocsékolásnál.

A Telegraph eközben azt jelentette, hogy vezető Európa-párti tory képviselők úgynevezett deselection vote előtt állnak, ami azt jelenti, hogy a választókerületük hely jelölőtestülete megvonhatja tőlük a bizalmat, s így abban a körzetben nem indulhatnak újraválasztásukért a következő parlamenti választáson.

A brexiterek nyomulásának további jele Nigel Farage, a brit függetlenségi párt (Ukip) volt elnökének kijelentése, amely szerint az elmúlt időszakban 100 ezer ember támogató aláírását szerezte meg új brexitpártja megalapításához - írta az express.co.uk. Ez jól közelíti a Konzervatív Párt 124 ezres taglétszámát. Az új párt azt állítja, hogy számottevő támogatója van ismert tory politikusok választókerületeiben.