Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Boeing korszakosnak szánt 737 Max típusú gépe 2019 márciusa óta nem repülhetett, két külön katasztrófát követően. Most viszont az Európai Unió légtérbiztonsági hatósága, az EASA szerint már akár idén is közlekedhetnek a gépek a kontinens légterében - írja a Bloomberg.

Az EASA tájékoztatása szerint a Boeing több változtatást végrehajtott a 747 Max-on, és ezek alapján az európai hatóság biztonságosnak minősítette a gépet. Mindezt úgy, hogy a Boeing egy jelentős szoftverfejlesztéssel még adós marad, a vezérlőrendszer frissítését két év múlva ígéri a gyártó.

A 747 Max botrány több milliárd dolláros kárt okozott a vállalatnak, ezt tetézte a koronavírus, ami az egész nemzetközi légiközlekedést lefagyasztotta. A cég idén tavasszal kezdett újra gyártani, de közben több ezer alkalmazottól váltak meg, vagy próbálták őket szabadságolással és egyéb megoldásokkal alkalmazásban tartani.

Az EASA az első jelentős globális hatóság, ami egyértelműen kiáll a típus biztonságossága mellett. Az Egyesült Államokban a Boeing gépek katasztrófája, illetve az a tény, hogy egy hibás szenzorokkal rendelkező gép eleve megkaphatta a repülési engedélyt, a felügyelet (FAA) hírnevének is sokat ártott.

Az utólagos vizsgálatot is több incidens színezte, felmerült, hogy a Boeing eltitkolt bizonyos részleteket az engedélyeztetés során. A gépgyártó továbbá a részvényeseit rendre azzal nyugtatta, hogy bedobott dátumokat, amikor várakozása szerint az FAA rábólint a Max ismételt felszállására. Mindezt úgy, hogy asz FAA ilyen garanciákat nem adott.

Európán kívül még Kína, Brazília és Kanada is végzi a saját vizsgálatait, csakúgy, mint Etiópia, az egyik szerencsétlenség helyszíne. Az Ethiopian Airlines Group gépének lezuhanásáról készült részletes jelentést jövő márciusban, a katasztrófa második évfordulóján publikálják a hatóságok.