Az évszázad talpra állását várja a turizmusban Brian Chesky, az Airbnb vezérigazgatója. Az amerikai hatóságok a múlt héten jelentették be, hogy a teljes oltási védelemmel rendelkezők számáras megszűnik a legtöbb helyen a maszkviselési kötelezettség. Chesky szerint ennek ellenére nagyon másfajta világ köszönt az idegenforgalomra és cégükre is a járvány után. Az emberek ugyanis felfedezték, hogy nem feltétlenül vannak egy helyre kötve a munkájuk és az életük miatt - mondta.

Arra számítanak, hogy a következő negyedévben a foglalások növekedése kirobbanóan magas lesz az előző év hasonló időszakához képest, egyszerűen azért, mert a bázisidőszakot sújtották tavaly a legáltalánosabb és legszigorúbb korlátozások világszerte. Ugyanakkor az árak emelkedtek az elmúlt időszakban és a magasabb árak várhatóan meg is maradnak az újranyitásokat követően is - tudósított a Financial Times. A vakcinák elérhetőségének növekedésével és a korlátozások folyamatos enyhítésével jelentősen emelkedik az utazási kedv, s az emberek szívesebben foglalnak az év második felére is.

Chesky ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az üzletük kevésbé előrejelezhető az Egyesült Államokon kívül, például Európában, nagyon függ attól, hogy hol meddig tartanak és milyen szigorúak lesznek a korlátozások. Az Egyesült Királyságban például azonnal gyors megugrást lehetett tapasztalni, amint Boris Johnson miniszterelnök februárban bejelentette a korlátozások fokozatos feloldását. Ugyanez a folyamat Franciaországban is lejátszódott az enyhítések májusi bejelentésekor.

A cég első negyedéves számai egyébként szép növekedést mutattak, a vendégek a jelentés szerint hajlandóak voltak a korábbiaknál jóval magasabb árakat is megadni a nagyobb, kevésbé a városközpontokban elhelyezkedő ingatlanokért. A vendégek közül több volt az, aki teljes családja számára foglalt. A bevételek elérték a 887 millió dollárt, az elemzők 721 millióra számítottak. A foglalások száma 64,4 millió lett, ez 13 százalékos növekedés a 2020 első negyedévihez képest. A foglalások értéke 10,3 milliárd dollárra ugrott, ez 52 százalékkal magasabb a tavalyinál, igaz, abban az időszakban a járvány már erőteljesen érzékeltette hatását.

Az Airbnb részvényei ugyan jól debütáltak tavaly év végén a tőzsdén, rögtön a kibocsátási áruk több mint kétszeresére emelkedett árfolyamuk, azóta azonban többnyire stagnáltak. A kibocsátáskor az volt az általános befektetői vélekedés, hogy a cég a járvány nagy nyertese lesz majd, mivel alaposan átalakulnak majd az utazási szokások.