Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A négyajtós családi szedán a rakéta.hu szerint a karosszériáját borító öt négyzetméternyi napelemnek köszönhetően napos időben napi 70 kilométert is meg tud tenni újratöltés nélkül.

Emellett a napelemeknek és a 0,19-es légellenállási együtthatójának köszönhetően a mindössze 60 kilowattos akkumulátorcsomagból akár 625 kilométeres hatótáv is kihozható a gyári adatok szerint.

A 250 ezer eurós (mintegy százmillió forint) modellből első körben mindössze 964 darabot terveztek gyártani, azonban a cég múlt héten bejelentette, hogy az autók gyártásáért felelős leányvállalatuk, az Atlas Technologies fizetésképtelenné vált, ezért végül múlt csütörtökön hivatalosan is csődöt jelentettek.

A vállalat az Atlas Technologies csődje közben közölte, hogy beszüntetik a Lightyear 0 fejlesztését, amire azért van szükség, hogy minden erőforrásukat a néhány év múlva érkező, az elődjénél sokkal megfizethetőbb Lightyear 2 fejlesztésére összpontosíthassák.

A Lightyear 2 a tervek szerint csak 2025 környékén érkezik meg, ha egyáltalán elkészül. 

Ötödannyiért lesz kapható az újabb változat

A Lightyear 2 a gyártó szerint a Lightyear 0 árának ötödébe, kevesebb mint 50 ezer euróba fog kerülni, miközben akár 800 kilométert is meg lehet majd tenni vele egy töltéssel.

A napelemes rendszernek köszönhetően az autót háromszor ritkábban kell majd tölteni, mint egy hagyományos elektromos autót, vagyis jelentős részben megoldhatja a mai villanyautók egyik legsúlyosabb problémáját.

Az új autót csak idén januártól lehet előrendelni, de a gyártó szerint ezalatt a rövid idő alatt is több mint húszezer foglalás érkezett az új modellre a céges partnereiktől.