A kaliforniai székhelyű Kore új módszert fejlesztett ki a hidrogén biogázból történő előállítására. A meglepőbb azonban az, hogy a cég állítja: máris ott tartanak, hogy az új módszerrel már kevesebb mint 2 dollárból képesek előállítani 1 kilogramm hidrogént. A hírt a PV Magazine adta közre azzal, hogy az energetikai startup  már a kereskedelmi méretű demonstrációs létesítménye megépítésére készül Los Angelesben.

A kaliforniai helyszín nem véletlen: kiváló terep a biomassza-átalakításhoz, mivel az elsődleges alapanyag a térségben eleve bőséges. - A biogén alapanyagokból biogázt és bioszenet állítunk elő, és az így keletkező biogáz hidrogént, szén-monoxidot, metánt és szén-dioxidot tartalmaz – magyarázta a lapnak Steve Wirtel, a Kore üzletfejlesztési ügyvezető alelnöke . Hozzátette, hogy az elgázosítási technológián alapuló megoldásuk során szén-monoxidból is képesek több hidrogént előállítani.

Arra számítanak, hogy a technológia iránti érdeklődés gyorsan megnő, és a céget stratégiai befektetők fogják megvásárolni. E befektetők között pedig könnyen ott lehet az állam is - mivel Kalifornia évente több mint 40 millió tonna biomasszát tudna "felajánlani".

„A Kore-eljárás során a nyersanyagban lévő szén fele gázzá, a másik fele pedig szilárd elemi szénszénné alakul. Ez a szilárd szén nem válik vissza szén-dioxiddá vagy metánná. Ha talajjavítóként használjuk, a szén véglegesen távozik a légkörből. Ezért a keletkező hidrogén szénnegatív. Más szavakkal, a szenet eltávolítják a légkörből" - magyarázta az ügyvezető.

A cég most arra készül, hogy a méretgazdaságosság, illetve a csökkenő technológiai költségek ellenére a hasonlóan jó adottságokkal rendelkező régiók és helyszínek érdeklődnek majd a biogáz-hidrogén gyártás iránt. De azzal is számolnak, hogy akár központi szereplővé is válhatnak abban a most induló versenyben, amely a hidrogéngyártási költségek zuhanását célozza meg.

Az Egyesült Államok 2030-ra 1 dolláros egységárig szeretne eljutni. Ezt az energetikai minisztérium (DOE) jelölte ki az amerikai gazdaság számára, és néhány korai próbálkozásról már lapunk is beszámolt. Fél éve a WoodMackenzie már arról adott le részletes jelentést, hogy 2030-ig szerintük akár egy tucatnyi piacon is lesz már 1 dollár alatti áron zöldhidtrogén.