Az oltások önmagukban nem elegendőek a járvány megállításához. Ha a gazdag országok nem osztják meg a vakcinákat és a védelemhez szükséges eszközöket, akkor a betegség folyamatosan mutálódni fog - magyarázta a szakember.

A védőoltás csak egy eszköz. Nem egy csodafegyver.

Hatékonyak a súlyos megbetegedések ellen, de a fertőzéssel szemben nem 100 százalékosak. Ma is látni olyan országokat, ahol magas az átoltottsági arány, mégis sok a megbetegedés - idézi a szakembert a DW.

Kétsávos járvány

Swaminathan - aki a HIV és a tuberkulózis szakértője is -, azt mondta, hogy a koronavírus élesen felszínre hozta a globális egyenlőtlenséget, és "kétsávos" világjárványhoz vezetett. Egyes országok már kezdenek visszatérni a rendes kerékvágásba miközben Afrikában alig két százalékos a beoltottság.

A világ lakosságának jelenleg mintegy fele kapott legalább egy dózist.

A szakember szerint globálisan kell felkészülni a jövőbeni járványokra megosztva egymással a tudást és az adatokat.