Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rendőrnek tartja magát Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki abból az interjúból, amit Trócsányi Lászlónak, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának adott az Infostart tudósítása szerin. Pályafutását a rendőrség alapozta meg, egyebek mellett a fegyelem, a szervezés és az irányítás összhangja.

Ezek azok a tulajdonságok, amelyek a Belügyminisztérium minden más területére is ki kell hogy terjedjenek - fejtegette Pintér Sándor, amivel vélhetően arra utalt, hogy az új kormányban egészségügy és az oktatás felügyelete is a tárcája alá került.

Elveti a Mi Hazánk párt javaslatát, hogy állítsák vissza a csendőrséget, mivel az megkettőzné a rendvédelem költségét Az oktatás területén szerinte elsősorban a gyerekek érdekét kell figyelembe venni, a tanároknak például meg kell mondaniuk, hogy szerintük mekkora az optimális osztálylétszám.

A pedagógusbérekről nem beszélt, de bejelentette, hogy ősszel, szeptember-októberben felmérést készítenek a magyar diákok képességeiről. Az egészségügyben is a betegek érdeke az első - vezette elő alapelvét -, és azt ígérte, hogy átszervezések lesznek az ágazatban. Részleteket nem árult el.