Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az amerikai jegybank, a Fed március óta már összesen 375 bázispontos kamatemelést hajtott végre az utóbbi hónapokban. Bár legutóbb, néhány napja azt ígérték, hogy a jövőben lassítják a kamatemelés ütemét, sokan attól tartanak, hogy az eddigi emelések az amerikai gazdaság recesszióba esését jelzik előre. 

A Reuters egyrészt azt közölte, hogy 9 vezető nemzetközi pénzintézet (köztük egyebek mellett a J.P. Morgan, a Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a Barclays) mire számít a világgazdaság, valamint az amerikai és a kínai gazdaság 2023-mas teljesítményét illetően:

  • A világgazdasági előrejelzést illetően általában 1,6 és 2,3 százalék közti növekedéssel számoltak az intézetek. Az egyedüli kivétel a Deutsche Bank volt, amely nemhogy növekedéssel, hanem 2 százalékos visszaeséssel számolt be a jövő évben.
  • Az amerikai gazdaságnál -0,4 százalékos visszaesés és 1 százalékos növekedést közt ingadoztak az előrejelzések. A 9 intézet közül 3 számolt visszaeséssel. a többség inkább egy minimális növekedést jelzett előre.
  • A kínai gazdaságnál (nem meglepő módon) minden intézet növekedéssel számolt, ennek mértéke szerintük 3,8 és 5,5 százalék közé eshet (a leggyakoribb előrejelzés a 4,5 százalék volt).

A hírügynökség azt is összegyűjtötte, hogy az intézetek szerint mekkora lehet a jövő évi infláció mértéke, illetve mekkora kamatemelésre lehet számítani.

 

  • A fogyasztói árindex (CPI) az előrejelzések szerint 3,2-4,4 százalékkal lehet majd magasabb az egy évvel korábbinál 2023 elején.
  • Ennek fényében pedig az intézetek azzal számolnak, hogy a Fed 2023 márciusára 462,5 - 525 közti bázispont-emelést hajt végre (a leggyakoribb valószínűsített érték az 500 bázispont, vagyis 5 százalékos emelés volt).

 

Reuters azt is megjegyezte, hogy néhány pénzintézetek szerint 2023 végén már minimális mértékben a kamatcsökkentést is elkezdheti a Fed. A hírügynökség végül azt is közzétette, hogy a főbb nemzetközi devizák egymáshoz viszonyított mértéke miként változhat a jövő évben.

Az Európát (és Magyarországot) leginkább érintő dollár/euró árfolyamot tekintve a pénzintézetek szinte egyöntetűleg azzal számoltak, hogy 2023-ban az euró visszaesik, és a paritás alatti értékre a dollárral szemben, vagyis az amerikai valuta többek fog érni az európainál.

A legtöbb előrejelzés szerint azonban mindez az év végére megváltozhat, és akkor az euró visszamászhat a dollár fölé: a becslések szerint addigra egy euró 1,02-1,1 dollárt érhet majd.  Az egyedüli kivételt ez alól a J.P. Morgan előrejelzése jelentette, amely a paritást, a kereken 1.0-ás dollár-euró árfolyamot prognosztizálta a jövő év végére.