A Putin Team egy sportruházati cég, ami az orosz elnök nevének köszönhetően egyre nagyobb kereslettel rendelkezik.

A népszerűséget nem csak a név adja: minisztériumi szinten buzdítják a lakosságot, minél többen viseljék a Putyin-márkát.

Oroszországból az Ukrajna ellen indított invázió miatt fokozatosan vonultak ki a nagy divatmárkák, bezárták üzleteiket és elbocsátották alkalmazottaikat, illetve megrendelésre sem szállítanak az országba a termékeikből.

Súlyos pénzeket fizetnek az orosz márkát viselők

Az áruház honlapja szerint legutóbb szerdán nyitottak új üzletet nyitottak Kalinyingrádban, előtte október harmadikán Tyumenyben, illetve Szocsiban több boltot is nyitottak.

A Putin Team Russia webshopján kiszámolható a sportruhák és egyéb kiegészítők kosárba tételével, hogy mekkora összegeket lehet kiadni azért, hogy valaki belépjen a Putyin-divatklubba.

Főleg az orosz trikolór színeit veszi alapul a divattervezésnél a sportruházati márka. Ha tetőtől talpig szeretnénk Putinba bújni, több mint százezer forintot kell ráköltenünk, mivel még a legolcsóbb kapucnis pulóver is 43 ezer forinttól kezdődik, a kabátok 100 ezer forint felett indulnak, a bőr pénztára ára pedig 30-55 ezer forint között alakul.