Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Izrael nem fogadja el a népszavazás eredményét Ukrajna keleti kerületeiben – áll az izraeli külügyminisztérium közleményében azzal kapcsolatban, hogy Oroszország a múlt hétvégén kezdett bele négy, részben a hadserege által megszállt ukrán régióban egy referendumba, amelynek célja, hogy elcsatolhassák a területeket. A beszámolók szerint kényszerítették az embereket, hogy részt vegyenek a szavazásokon Herszonban, Luhanszkban, Donyeckben és Zaporizzsjában.

Az izraeli kiállás jelentőségét az adja, hogy míg az Európai Unió és az Egyesült Államok – valamint más szövetségeseik – folyamatosan bírálták Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborúját, addig a jeruzsálemi kormány visszafogottan nyilatkozott. Ugyan sürgették a békét, de nem küldtek fegyverszállítmányokat, valamint a szankciós adok-kapokból is kimaradtak. 

Izrael nyilatkozatával kapcsolatában nem tudni, hogy nemzetközi vagy amerikai megkeresések előzték volna meg. Tisztségviselők kedd este azt mondták, hogy Izrael Oroszország megrovásával, valamint a sebesült ukrán katonák befogadására és rehabilitációjára vonatkozó döntésével azt akarja megmutatni Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy Izrael kiáll az ország mellett Jeruzsálem bírálata ellenére. Zelenszkij többször is nyilvánosan bírálta Izrael vonakodását, hogy légvédelmi fegyvereket küldjön Ukrajnának, és legutóbb a hónap elején egy telefonbeszélgetés során beszélt erről Jair Lapid miniszterelnökkel – írja a Haaretz.

Moszkva atomtámadással fenyegetőzik

Szintén kedden Vlagyimir Putyin elnök egyik szövetségese újabb éles nukleáris figyelmeztetést intézett Ukrajnához. Moszkva legutóbbi szélsőséges támadására akkor került sor, amikor az európai országok sietve kivizsgálták a Balti-tenger alatt húzódó két orosz földgázvezeték (az Északi Áramlat 1 és 2 vezetékek) megmagyarázhatatlan szivárgását, ami akadályozza az orosz gázt Németországba szállító fő vezeték újraindítására irányuló erőfeszítéseket.

A Kreml, amely technikai problémákat okolt az Európába irányuló orosz gázszállítások korábbi leállításáért, azt mondta, hogy nem zárja ki a szabotázst, de nem mondta meg, hogy ki tette, és vizsgálatot kért.

Oroszországnak a Nyugattal való konfrontációja felhajtotta a globális inflációt, és számos országban kiélezte az energia- és élelmiszerválságot az ukrajnai február 24-i inváziója óta, amelyet kemény nyugati szankciókkal és orosz megtorló intézkedésekkel fogadtak.