Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gáztározókban az eddig vártnál gyorsabban emelkedik a betárolási szint, miután visszaesett a gázfogyasztás - kezdi beszámolóját Ryan December, a Wall Street Journal elemzője. Az október elején, a 13 éves történelmi csúcson látott árakhoz képest már több mint 19 százalékkal estek az árak, ami mögött az elemző a szokásosnál enyhébb, melegebb őszt látja leginkább.

Illetve azt, hogy az ország nagy részén még be sem kapcsolták a lakossági hőtermelő rendszereket, így a gáztározókból kevés gáz fogy, csökken a korábbi hiány, a korábban feltételezettnél bőségesebb kínálat pedig nyugtatja a vételárat. "Az időjárás az ország nagy részén tökéletes, és a tökéletes időjárás nem hajtja feljebb a földgázigénynek" - nyilatkozta a WSJ-nek Tony Scott, a FactSet energetikai elemzésért felelős alelnöke, hozzátéve: így gyorsan betemethetővé válik az ősz elején látszó szakadék a várható kereslet és a kínálat között.

Az árak a mostani visszaesés ellenére is magasan vannak, és a friss prognózisok szerint drágább is marad a földgáz, mint az elmúlt években bármikor. Az elemzők, akik korábban olyan forgatókönyvet is készítettek, hogy ha nagyon hideg lesz a tél, akkor a kimerülő amerikai kínálat hogyan fogja az egekbe lőni az árakat - és milyen mértékben eshet majd vissza mégis az export amiatt, hogy belföldön is megnő a tüzelőanyag iránti kereslet -, most úgy vélik, hogy mindez bár még lehetséges, de már valószínűtlen.

Számos lehetőséget megvizsgáltak 4–30 dollár között a New Jersey -i Transparent Energynél, de mint Luke Nemes energia-beszerzési és piaci igazgatója a lapnak elmondta: most az a valószínűbb, hogy a tél a megszokottnál is melegebb lesz, és az árak inkább a 4 dolláros egységár közelébe szálingóznak alá. A 4 dolláros szinten legutóbb augusztus végén tartózkodott a földgáz ára; a határidős ügyletet csütörtökön 5,155 dolláron kötöttek, ami valahol félúton van az október 5-én elért 6,312 dolláros rekordárhoz képest.

Európa fáziskésésben

A napokban az Eurostat friss jelentést tett közzé az európai lakossági gázárral és áramárral kapcsolatban. E szerint október közepére enyhén csökkent a lakossági gáz ára, az elektromos energiájé viszont kissé drágult az EU tagállamaiban - az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Uniós átlagban január-júniusban 21,9 eurót kellett fizetni az áramért 100 kilowattóránként, 60 eurócenttel többet mint egy évvel korábban. A földgáz 100 kilowattóránként 6,4 euróba került uniós átlagban, 10 eurócenttel kevesebbe, mint 2020 első félévében.

A mostani amerikai áresés az LNG-készletek miatt lehet érdekes Európában: ha az Egyesült Államokban a vártnál kevesebb földgázra lesz szükség, akkor a nagyobb készletek miatt Európa is olcsóbban vásárolhat az amerikai cseppfolyósított termékből.