Kína 2021-ben egy új madárinfluenza törzs jelent meg: már 21 emberi fertőzést jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az ország. A madárinfluenza H5N6 altípusa tavaly összesen öt megbetegedést okozott. Bár a számok jóval alacsonyabbak, mint a H7N9 vírus esetében volt 2017-ben - akkor több száz embernél azonosították a madárinlfuenzát -, a mostani fertőzések súlyosak, legalább hatan meghaltak - írja a Reuters.

"Az emberi megbetegedések idei növekedése Kínában aggodalomra ad okot. Ez egy olyan vírus, amely magas halálozási arányt okoz" - mondta Thijs Kuiken, a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának összehasonlító patológia professzora a hírügynökségnek. 

A fertőzöttek többsége baromfival került kapcsolatba, és nincs megerősített eset emberről emberre történő átvitelről - közölte a WHO, amely október 4-i közleményében külön figyelmeztetett az esetek számának növekedésére. A szervezet szerint sürgősen további vizsgálatokra van szükség a kockázat megértéséhez.

Míg emberi H5N6-os megbetegedésekről már beszámoltak, 2020 februárja óta nem jelentettek H5N6-os megbetegedést baromfiknál Kínában. Ez azért is meglepő, mert Kína a világ legnagyobb baromfitenyésztője, ráadásul főként kacsákkal foglalkoznak, amelyek az influenzavírusok rezervoárjaként működnek.

A kínai járványügyi és járványmegelőzési központ nem reagált a Reuters megkeresésére, de egy, a múlt hónapban általuk közzétett tanulmány szerint azonban a H5N6 "növekvő genetikai sokfélesége és földrajzi elterjedése komoly veszélyt jelent a baromfiiparra és az emberi egészségre". A madárinfluenza-vírusok folyamatosan keringenek a házi és vadon élő madarak között, de ritkán fertőzik meg az embereket. A vírusok evolúciója azonban - amely a baromfiállományok növekedésével felgyorsult -, komoly aggodalomra ad okot, mivel olyan vírussá fejlődhetnek az új törzsek, amely könnyen terjednek az emberek között, és világjárványt okozhatnak.

A legtöbb H5N6-os fertőzés a délnyugati Szecsuán tartományban történt, bár a szomszédos Csungking és Kuanghszi, valamint Guangdong, Anhui és Hunan tartományokból is jelentettek eseteket.

Legalább tízet a H5N8 vírushoz genetikailag nagyon hasonló vírus okozott, amely tavaly télen Európa-szerte - Magyarországon is - megjelent és pusztított a baromfitelepeken, míg Kínában a vadon élő madarak vesztét is okozta Kínában. Ez arra utal, hogy a legutóbbi kínai H5N6-os fertőzések egy új változathoz köthetők.

"Lehet, hogy ez a változat egy kicsit fertőzőbb (az emberekre)... vagy lehet, hogy jelenleg több ilyen vírus van a baromfikban, és ezért fertőződik meg több ember" - mondta a már idézett holland kutató, Kuiken.

A szecsuáni esetek közül négyen háztáji környezetben neveltek baromfikat, és így kerültek kapcsolatba az elhullott madarakkal - áll a kínai járványügyi hivatal szeptemberi jelentésében. Egy másik egy kacsát vásárolt egy élőbaromfi-piacon egy héttel a tünetek jelentkezése előtt.