Az Egyesült Királyság az első olyan ország, amelyben engedélyezik azt az új koronavírus-oltást, amely hatásos a kórokozó eredeti változatával és az omikronnal szemben is - írja a BBC. A felfrissített készítmény ősztől lesz elérhető erősítő oltásként. A gyártó Moderna már a következő hetekben kész a szállításra, ám azt még nem jelentették be, hogy kiknek lesz először elérhető a "szuperoltás".

Minden 50. életévét betöltött személy a nagy kockázatú csoportba tartozik, várhatóan nekik valamilyen frissítő oltást elérhetővé tesznek szeptembertől. Az első koronavírus-oltás gyengéje az volt, hogy az eredeti vírusváltozatra, a kínai Vuhanban 2019 végén megjelent kórokozóra válaszul fejlesztették ki, ám a vírus azóta számos mutáción esett át, amelyek közül mostanra a leggyorsabban fertőző omikron maradt talpon.

Kétfrontos harc

A Moderna készítménye az eredeti vírusváltozat mellett az omikron BA.1 jelű első mutációja ellen is védelmet kínál. Ez az elmúlt télen jelent meg. Ezt engedélyezte megelőzve más hatóságok a brit gyógyszerfelügyelet. A tesztek szerint a szigetországban jelenleg terjedő BA.4 és BA.5 változat ellen is hatásos az új oltás.

Bizonytalanságot az okoz, hogy a következő hónapokban újabb mutációk lephetik meg a szakértőket, és azt nem lehet tudni, hogy ezek ellen milyen védelmet kínál a Moderna új készítménye.

Az Egyesült Királyságban egyébként, az egészségügyiben dolgozóknak, az 50 év felettieknek, a szociális munkásoknak és azoknak ajánlanak erősítő oltást, akik olyan valakivel élnek egy háztartásban, akinek valamilyen ok miatt legyengült az immunrendszere. Összesen 26 millió ember lesz jogosult az új oltásra, a Moderna egyelőre 13 millió dózis szállítását ígéri.