Branislav Tiodorovic epidemiológus, a szerbiai köztársasági válságstáb tagja kijelentette: nem szereti az immunizációs összehasonlításokat, „nem érdekli”, hogy Szerbia első-e ilyen tekintetben a régióban vagy Európában – írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Egyensúlyba kell hozni a szerbiai immunizációs térképet, mihamarabb el kell érni, hogy az országban mindenütt elérje az átoltottság az 50-60 százalékot, ne csak a fővárosban legyen ez a helyzet.

„Most az a legfontosabb, hogy minél jobban megközelítsük azt, ami biztosíthatja a normális életet, amire az egyedüli megoldás, ha minél több ember kapja meg a vakcinát. Az ország minden területén egyformán meg kell kapnia az oltást minden korosztálynak." Szerbiában a legjobban a 64 éven felülieknél állnak 65 százalék feletti beoltottsággal.

A 75 éven felettieknél az átoltottság 53 százalék, de mit ér ez, ha a 18-25 éves korosztályban mindössze 7,5 százalékos az arány, a munkaképes polgároknál pedig, amely e két korcsoport közé esik, 30 százalék. A szakember szerint van megfelelő mennyiségű vakcina, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az oltás népszerűsítésére. Jó esetben júniusban, vagy júliusban érhetik el az izraeli átoltottsági szintet.

Eközben Dusan Popadic immunológus a közszolgálati televízióban kijelentette, hogy csak akkor beszélhetünk nyájimmunitásról, ha a lakosság 95 százaléka védett, ettől pedig Szerbia még igen messze van. Amennyiben nem lassul az immunizációs folyamat, őszre érhető el ez a cél. A szakértő szerint a koronavírus elleni védőoltás nem lesz szezonális, mert az oltással kapott immunválasz átfogó. A maszkokat pedig addig kell viselni, ameddig a napi új fertőzöttek száma két számjegyű nem lesz.