A világ legnagyobb cégei a helyi vállalati adó alapján adózzanak az olyan országokban ahol aktívan jelen vannak – idézi a bejelentést az Infostart. Ez véget vetne a jelenlegi gyakorlatnak, hogy Európában a nagy multik például az alacsony vállalati adót kivető Írországba „jelentkeznek be” és más államokban aránytalanul keveset fizetnek be a helyi államkasszába.

Ez az amerikai Biden-kormányzat javaslata a világ ipari országait tömörítő OECD-nak. Az alku részeként globális szinten meghatároznák a vállalati adó alsó szintjét. Washington számára ez azért lenne előnyös, mert a többiekkel egyetértésben megemelné a vállalati adószintet és így mások nem tudnának „alávágni”.

A befolyó pénzből Joe Biden elnök masszív infrastrukturális fejlesztést tervez hazájában.

A párizsi székhelyű OECD-nek elküldött washingtoni elképzelés vázlatát megszerezte a Financial Times. Az anyagból kiderült, hogy a világ legnagyobb cégei – így az amerikai technológiai óriások – globális profitját adóztatnák, függetlenül attól, hogy fizikailag jelen vannak-e egy adott országban.