Évértékelő beszédében arra biztatta a republikánus ellenzéket Joe Biden amerikai elnök, hogy támogassák az adósságplafon emelését és a középosztály számára az eddigieknél előnyösebb adópolitikát – írja a Reuters.

Ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok demokrata államfője úgy tartott évértékelőt, hogy a képviselőházban már a republikánusok voltak többségben.

Republikánus barátaim, ha az előző kongresszusi időszakban együttműködtünk, nem látom okát, miért ne működhetne most ismét a közös munka, és miért ne juthatnánk konszenzusra ebben a kongresszusi időszakban is

– fogalmazott Joe Biden.

A pulpituson túlról azonban – nem éppen a gördülékeny közös munka előjeleiként – füttyszó és bekiabálások hangzottak. Utóbbiakból a hazug még a legfinomabb kifejezés volt.

Túszul ejtett gazdaság

Azzal, hogy az Egyesült Államok januárban elérte az adósságplafont, a kormánynak jelenleg nincs felhatalmazása a hitelfelvételre. Ez számos esetben előfordult már, ekkor a bevett szokás, hogy a kongresszus felfüggeszti vagy módosítja a korlátozás mértékét, ami most 31,4 ezermilliárd dollár.

Egyes szakértők azonban attól tartanak, hogy a republikánusok és demokraták közötti csörte miatt ezúttal olyannyira elhúzódhat a folyamat, hogy akár technikai csődöt is jelenthet az Egyesült Államok, történelme során először.

Ebben az esetben problémássá válna a társadalombiztosítási kötelezettségek ellátása, a nyugdíjak és a köztisztviselők kifizetése. Még az időjárás-jelentés is – felülmúlva a már eleve meglévő bizonytalansági faktorokat – megbízhatatlanná válna, miután az adatok többségét az államilag finanszírozott Nemzeti Meteorológiai Szolgálat biztosítja.

A republikánusok ragaszkodnak ahhoz, hogy az adósságplafon emeléséhez csak akkor járulnak hozzá, amennyiben a Demokrata Párt vállalja a kormányzati kiadások visszavágását. Ez azonban a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint csak politika, a republikánusok az államháztartás szigorú őreinek pózával már a 2024-es választásra készülnek. Ahhoz viszont túl sok érdek fűződik mindkét oldalon, hogy végül időben megállapodjanak, és ne következzen be a technikai csőd.

Néhány republikánus barátom túszul akarja ejteni a gazdaságot – ez teljesen világos –, hacsak bele nem egyezem a gazdasági terveikbe. Mindenkinek tudnia kell, melyek is ezek a tervek. Ahelyett, hogy a tehetősek megfizetnék a jogos részüket, néhány republikánus inkább azt szeretné látni, hogy befellegzik a társadalombiztosításnak (Social Security) és az öregkori állami betegbiztosításnak (Medicare)

– jelentette ki Joe Biden.

Deficitkérdés egy kis csúsztatással

Évértékelő beszédében Joe Biden azzal büszkélkedett, hogy „az elmúlt két évben a kabinet több mint 1,7 ezermilliárd dollárral csökkentette a költségvetési hiányt – ez a legnagyobb mértékű deficitcsökkentés az amerikai történelemben”.

A CNN azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a kijelentésben bőven van csúsztatás. Igaz ugyan, hogy az elmúlt két évben pontosan a Joe Biden által említett összeggel esett vissza az amerikai költségvetési deficit, ám az már megkérdőjelezhető, hogy ez mennyiben tekinthető a demokraták sikerének.

Joe Biden azt a tényt ugyanis nem említette, hogy a csökkenés elsődleges oka az volt, hogy elődje, Donald Trump elnöksége alatt 2020-ban a koronavírus negatív hatásainak ellensúlyozására ugrott meg az állami költekezés.

A veszélyhelyzet csitulásával aztán már szükségtelenné váltak ezek a kiadások, így nem csoda, hogy a deficit jelentős mértékben csökkent az elmúlt két évben. A Moody's hitelminősítő gazdasági kutatórészlegének igazgatója, Dan White októberben arról beszélt a CNN-nek, hogy összességében a Biden-kormány intézkedései inkább a deficit növekedése felé billentették a mérleg nyelvét.

A kínai fenyegetés

Joe Biden persze nem hagyta szó nélkül a kínai léggömbök ügyét sem. „Senkiben ne legyen kérdés ezzel kapcsolatban: ha Kína a szuverenitásunkat veszélyezteti, cselekedni fogunk, hogy megvédjük az országunkat” – jelentette ki az Egyesült Államok elnöke.

Az elnök gúnyosan utalt arra is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök most a legkevésbé sincs irigylésre méltó pozícióban, hiszen a koronavírus erősen megrogyasztotta az országa gazdaságát.

Nevezzenek meg egy vezetőt, aki szívesen cserélne Csin-pinggel – csak egyetlenegyet!

Arról azonban Joe Biden nem tett említést, hogy a kínai nyitás felfelé srófolta a szakértői várakozásokat, és a legtöbb cégvezető és elemző a davosi Világgazdasági Fórumon már igencsak optimistán nyilatkozott a kínai gazdasági kilátásokkal kapcsolatban.

Félsiker

Az amerikai államfő hangsúlyozta, hogy a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra, 50 éves mélypontra esett vissza. A CNN szerint ezzel joggal büszkélkedhet: 2021 januárjában, mikor megkezdte elnöki ciklusát, ez az érték még 6,3 százalék volt.

Ugyanakkor azt is beismerte Joe Biden, hogy a klímavédelmi csomag ellenére is „legalább egy évtizedig még mindenképp szüksége lesz az olajra az országnak”, bár remélhetőleg egyre kisebb arányban a megújuló források egyre nagyobb mértékű használatával.

A republikánusok gúnyos kacaja közepette az elnök leszögezte, hogy a zöld kezdeményezések fontosak, mivel a klímaváltozás az egyik legnagyobb külső veszély, amellyel az Egyesült Államoknak jelenleg szembe kell néznie.