Kisebb az esélye a háborúnak most, mint egy héttel ezelőtt, de erősen korlátozottak azok a lehetőségek, amelyekkel a nyugati szövetségesek visszavághatnak Vlagyimir Putyin Oroszországának, amennyiben az inváziót indítana Ukrajnával szemeben – derült ki a Fitch Solutions kutatócég elemzői háttérbeszélgetésén.

Oroszország több fordulóban tárgyalt a nyugati féllel, így a NATO-val és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel. Az álláspontok érdemben nem közeledtek, Oroszország kategorikusan elutasítja Ukrajna csatalakozását a NATO-hoz, miközben az észak-atlanti szövetségben a „nyitott kapukat” alapvetésnek tekintik, biztosítva a lehetőséget Ukrajna és Georgia számára is a csatlakozáshoz a jövőben.

A cég értékelése szerint 100 ezer orosz katona lehet a határ mentén, mivel Oroszország továbbra is  pufferzonát szeretne maga és a nyugat között, és nem akarja, hogy az esetleges nyugati támogatással bíró zavargások átterjedjenek Oroszországra.

A heti tárgyalássorozatot követően annyi megállapítható, hogy egy fokkal békésebb lett a helyzet, de nem lehet elvetni az invázió lehetőségét. Volt már rá példa, a különbség annyi, hogy most, például a Krím annektálásával szemben sokkal nagyobb árat fizetne Putyin, és országa is.

Költséges hazárdjáték

Putyinnak a Fitch Solutions elemzői szerint most azt kell mérlegelnie, hogy megéri-e az inváziót elindítani, és több érv amellett szól, hogy nem. Az oroszoknak erősebb a hadserege, de Ukrajna is megerősödött, 6000-ről 150 ezerre emelte 2014 óta a hadereje létszámát, ráadásul 2,5 milliárd dollár amerikai támogatást is kapott.

Ebből már látszik, hogy az oroszoknak drága is lenne a háború, veszteségekkel járna és az orosz lakosság általában nem támogatja a hadi fellépést. A 2014-es invázióról is kiderült, hogy hosszúra nyúlik, drága, ráadásul már több mint 10 ezer halálos áldozata is van az akkor indított hadműveletnek.

A Fitch Solutions hivatkozik egy olyan kutatására, ami alapján az oroszok többsége inkább semlegesen, vagy negatívan ítélne meg egy ukrán inváziót. Ez erős kontraszt a Krím megszállásával kapcsolatos közvéleményre 2014-ben, ami kiugró támogatottságot élvezett az orosz társadalomban. Akkor az oroszok védelme volt a hadművelet elindításának hivatkozási alapja, most is hasonló lehet a kiindulópont.

Viszont Putyin, lévén Ukrajna megszállásának aránylag kicsi a támogatottsága, politikailag többet veszíthet mint nyerhet, romolhat az amúgy igen magas, 65 százalékos támogatottsága is. A Fitch Solutions szerint jó eséllyel jobban jár, ha inkább az államférfi szerepében lép fel, és további gazdasági előnyöket biztosít be országának hosszú távú energiaellátási megállapodások által.

Nincs aki odacsapjon

Az aktuális viszonyok miatt viszont Putyin olyan helyzetben van, hogy túlságosan nem is kell félnie az esetleges válaszlépésektől. Az orosz kormányzati bevételek 40-50 százalékát az energiahordozók adják, ha ennek nekiesnének szankciókkal, egyéb korlátozásokkal a nyugatiak, az már a globális energiaárakra is kritikus hatással lehet.

Ez egyáltalán nem vonzó helyzet olyankor, amikor Európában energiaválság van kialakulóban, olyannyira, hogy több helyen már az éves vészforgatókönyvekben is szerepelnek a magas árak és az esetleges szolgáltatási kimaradások miatti tüntetések, zavargások.

Ennek kiemelt példája az 1200 kilométeres Nord Stream csővezeték, ami Oroszországból közvetlenül szolgáltatna földgázt Németországnak. A vezeték kész van, a német fél eddig a politikai feszültségekre reagálva bürokratikus úton akadályozza a működésbe lépést. Ez a Fitch Solutions szerint egy időhúzó taktika, a németek nem akarnak elköteleződni, ameddig nem látják tisztán, hogy az oroszok elállnak az inváziós terveiktől. Közben viszont hatalmas szükségük is van az orosz gázra.

Attól még fájni fog

Ettől még nem lehetne teljes egészében félresöpörni a szankciók hatását a gazdaságban. Eleve magas, 8 százalék feletti az orosz infláció, és lévén iparosodott ország, ha az amerikai termékekhez, szoftverekhez nem tud hozzájutni, az több iparágban működési fennakadásokat jelent.

Jelenleg alulértékelt a rubel, ezért az invázió ténye önmagában nem vonna magával túl nagy esést az árfolyamban, de így is masszív zavarokat okozna az oroszok pénzpiaci lehetőségeiben. Nőnének a kötvényhozamok, és ha tényleg egy SWIFT kizárás lenne a nyugati válasz, vagyis Oroszországot lényegében kizárnák a globális bankrendszerből, azzal jelentős zavarok adódhatnának.

Az oroszok bevonulása Ukrajnának is komoly krízist okozna. A Fitch Solutions szerint a helyzet politikai összefüggései miatt viszont számíthatnának a különböző nemzetközi pénzügyi szervezetek fellépésére, így kezelhetővé válhat az orosz agresszió miatt kialakuló nehéz finanszírozási helyzet.