Az Ever Given névre hallgató óriási konténerhajó ugyan már nem zárja el a Szuezi-csatornát, mint tette azt márciusban hat napon át, ám a rajta lévő áruk tulajdonosainak vesszőfutása messze nem ért véget – derül ki a CNN cikkéből. Több száz millió dollár értékű árujuk rekedt a hajón lévő konténerekben, és fogalmuk sincs, mikor juthatnak hozzá jogos tulajdonukhoz. A károsultak között olyan multik is vannak, mint az Ikea vagy a Lenovo, miközben kisebb pakkal érdekelt például a Pearson 1860 brit bicikligyártó és a köntösszállítmánnyal érdekelt, szintén brit Snuggy UK.

Nem sok reményt fűzünk ahhoz, hogy a termékeinket idén látni fogjuk. A tranzit alatt biztosítás védi az árukat, ám a balesettel kapcsolatos pereskedés végeláthatatlannak látszik, akár évekig is elhúzódhat – mondja Will Pearson, a biciklicég igazgatója. Vállalatának több mint százezer dollár értékű terméke maradt a hajón, amelyet az egyiptomi bíróság 18 300 konténerével együtt lefoglalt, miután a csatornát üzemeltető Suez Canal Authority 916 millió dolláros kártérítést követel az Ever Given japán tulajdonosán a Shoei Kisen Kaisha cégen. A hajót és szállítmányát a csatorna egyik tavában horgonyozták le az ügy rendeződésééig.

Számos érintett vállalat képviselője azt mondta a CNN-nek, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak árujuk állapotáról, ahogy a jogi eljárás elindult, teljesen kizárták őket a hajó elengedésének feltételeiről folytatott tárgyalásokból. Ha össze is jön a megállapodás, a vállalatok és biztosítóik akkor is bajban lesznek azzal, hogy kitalálják mekkora hányad esik rájuk a kártérítésből. A helyzet ugyanis az, hogy ebből ki kell venniük a részüket.

Közös hajókár

Létezik ugyanis egy alapelv, amit a tengeri szállításokban érvényesítenek, nevezetesen az „közös hajókár” (General average) elve, amely előírja, hogy a hajózásban részt vevő felek arányosan részesedjenek a költségekből és a veszteségekből. Ez esetben az utóbbiról van szó. Ez az alapelv több mint egy évezrede része a tengeri kereskedés szabályozásának, még a jelenleg Görögországhoz tartozó Rodoszon élő ókori nép vezette be.

Ha valaki – jelen esetben a hajó tulajdonosa – extra kiadásra kényszerül, akkor a közös teherviselés és haszon jegyében, minden résztvevőtől elvárják, hogy járuljon ahhoz hozzá a költségekhez – magyarázza a szabályt Jai Sharma, a Clyde & Co. jogi iroda képviselője, amely 100 millió dollárnyi áru tulajdonosát és biztosítóit képviseli az ügyben. Becslések szerint egyébként az Ever Givenen lévő áru értéke 600-700 millió dollár között mozog.

Az idő pénz

Az Ikea és a Lenovo megerősítették a CNN-nek, hogy vannak konténereik a hajón, ám érdekesebb az olyan kisebb vállalatok esete, mint amilyen az EasyEquipment, amely a kereskedelemben használatos hűtőszekrényeket importált 100 ezer dollár értékben. Nem elég, hogy elveszítik a szállítmányon remélt profitjukat, de nem az ő hibájukból megnehezítik a vendéglátás újraindulását a járványügyi korlátozások feloldása után – panaszkodott Michael Shah, a cég vezetője. A Pearson 1860 vezetője úgy látja, hogy a felek egymásra tologatják a felelősséget, pazarolva az ő idejüket is. Márpedig közismert, hogy az üzletben az idő pénz.