A lengyel kormány bejelentette, hogy ellenzi azt az uniós tervet, amelynek alapján 2035-től betiltanák a hagyományos belsőégésű motorokkal felszerelt autók értékesítését, Varsó igyekszik más országokkal összeállva koalíciót építeni a terv megvalósítása ellen - írja Notes from Poland.

Piotr Müller kormányszóvivő elsősorban azzal indokolta a szigorú állásfoglalást, hogy az elektromos autók üzemeltetéséhez nem áll rendelkezésre a szükséges infrastruktúra. Emellett az ilyen meghajtású autók kínálata szűk, ezért nem lehet feladni a hagyományos autók gyártását.

Már megint a geopolitika

Müllel szerint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségek önmagukban is elég nagyok, nem helyes olyan önként vállalat korlátokkal rontani a gazdaság esélyeit, mint az autógyártás erőltetett tempójú átalakítása.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök és Anna Moskwa klímaügyi miniszter tárgyalásokat folytat más uniós tagállamok kormányaival annak érdekében, hogy koalíciót építsenek a kezdeményezés támogatására. Ez javítaná az elfogadásának esélyeit. Varsó állítólag már meg is szerezte Prága támogatását. Ez többet ér a szokásosnál, mert 2022 második felében Csehország látja el az EU soros elnöki tisztségét.

Pedig az elektromobilizáció hívei

A lengyelek annak ellenére szívóznak, hogy az elektromobilizáció hívei. A jelenlegivel megegyező színezetű előző kormány 2016-ban jelentette be azt az igényét, hogy Lengyelországban 2025-ben már egymillió elektromos meghajtású járműnek kell készülnie. Ugyanakkor ez a kezdeményezés halványan indult, az ilyen autók vásárlását támogatni kell és csúszik az önálló lengyel fejlesztésű elektromos autó létrehozása.