A volt és a jelenlegi brit miniszterelnök összecsapását hozta az EU, az Egyesült Királyság és Észak-Írország gazdasági kapcsolatait átrendezni hivatott törvényjavaslat vitájának második fordulója a londoni parlamentben - derül ki a Financial Times tudósításából.

Boris Johnson miniszterelnök ugyan megnyugodhatott, mivel a House of Commons 295 támogató és 221 ellenző szavazattal második olvasatban megszavazta azt a törvényjavaslatot, amellyel a londoni kormány átalakítaná az úgynevezett északír protokollt, ám ez még csak az indítvány hosszú parlamenti útjának – a benyújtás utáni – második állomása volt.

Az északír protokollról Johnson első kormánya 2019 őszén állapodott meg az EU-val. Ez lehetővé teszi, hogy Észak-Írország az uniós gazdasági övezetbe tartozzon, miközben Nagy-Britannia elhagyta azt, ám emiatt de facto vámhatár jött létre az Ír-tengeren. Ez utólag sem a brit brexiterek, sem az északír brit unionisták nem fogadják el, mert sérti az Egyesült Királyság szuverenitását. Ezért a brit kormány az ominózus törvénnyel kiterjesztené a brit joghatóságot Észak-Írországra, előidézve azt az állapotot, amelyben az országban egyszerre lennének érvényben az uniós és a brit szabályok.

Kereskedelmi háború fenyeget

May parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a javaslat nem legális a nemzetközi jog alapján, ugyanis nem a felek közös megegyezése alapján módosítaná az északír protokollról kötött szerződést. Éppen ezért nem érheti el a célját, ugyanis az EU bíróság előtt támadná meg, emellett kereskedelmi korlátozásokat léptethet életbe az Egyesült Királysággal szemben, ami kereskedelmi háborúhoz vezetne a két fél között. Ráadásul a 2019-es szerződés egyoldalú felrúgása miatt a szigetország a világ szégyenére megbízhatatlan nemzetközi partnerré válna.

May, aki tartózkodott a szavazáson, még azt is megjegyezte, beszúrva egy méretes tüskét utóda oldalába, hogy szerinte EU vezetői úgy vélik, hogy Johnson a törvényjavaslat hosszú, akár egy éven át is elhúzódó vitája idején elvesztheti a miniszterelnöki posztot. Ha mégis kihúzna a végszavazásig, akkor azzal, hogy bevállalt egy jogszabályt, amely felrúgna egy nemzetközi szerződést, el fogja veszteni külföldi partnerei bizalmát, akikkel a jövőben semmilyen megállapodást nem fog tudni kötni.

Nem tudtak megállapodni a módosításról

Liz Truss a brexit ügyeiért is felelős külügyminiszter szerint a törvényjavaslat legális és szükséges ahhoz, hogy megoldják az északír protokoll okozta gazdasági és politikai gondokat. Az előbbiekkel arra célzott, hogy az Észak-Írországba szállítandó áruk bürokratikus vám- és egyéb ellenőrzése lelassította az áruforgalmat, az utóbbival arra, hogy a londoni kormány gazdaságpolitikai intézkedései – például adókedvezményei – nem érvényesülhetnek Nagy-Britannián kívül, amíg Észak-Írországban az uniós szabályozás van érvényben. Szerinte az EU rugalmatlan volt, amikor London az elmúlt másfél évben megpróbált egyezkedni a protokoll módosításáról.

A volt miniszterelnök mellett még számos kormánypárti képviselő vele azonos véleményének adott hangot és rajta kívül több tory képviselő is tartózkodott a szavazáson, ami előrejelzi milyen viták várhatóak a következő hónapokban, amikor elkezdik benyújtani a módosító indítványokat. A Lordok Házában különösen nagy ellenállásra számíthat a kormány, ugyanis a felsőházban nincs többsége.