Az Ukrajna ellen indított háború és az arra válaszul kapott nyugati szankciók nem kovácsolták össze véd- és dacszövetségbe Oroszország üzleti és politikai elitjét - írja Andrei Pertsev, a washingtoni Carnegie Endowment for International Peace kutatóintézet politikai kommentátora a Moscow Timeson megjelent cikkében. Ha teljesült volna a villámháborús elképzelés, azzal Vlagyirmir Putyin, Oroszország államfője bebetonozta volna hatalmát, ám ehelyett egyfajta állóháború alakult ki, így az ország elitjének különböző csoportjai újrakalkulálják, mit hozhat a jövő és ebben hol lehet az ő helyük.

Putyin maga semmi jelét nem mutatja, hogy hátra akarna lépni, ám egyre inkább a múlt emberének látszik. Az elitek és a lehetséges utódok figyelik a háború alakulásának minden hírét, és egyre inkább úgy láthatják, hogy a jelenlegi államfőnek nincs helye a háború utáni víziójukban. Egyedül azt a szerepet osztanák rá, hogy megjelölje utódát, majd távozzon a politika porondjáról.

Változnak a politikusok

E szerint úgy tűnik, a háború alakulása határozza meg az utódlási harcot is. Az elmúlt évtizedekben az orosz vezetés csúcsain a színfalak mögött manővereztek a politikusok, ám az utóbbi időben láthatóvá vált a viselkedésük. „Választási kampányról” persze nem beszélhetünk, de egyesek igyekeznek a rivaldafénybe kerülni és még azt is megengedik maguknak, hogy beszólogassanak a riválisaiknak.

Egészen az elmúlt hónapokig ez elképzelhetetlen lett volna, az elnöki adminisztráció halkan duruzsoló gépezetként végezte a munkáját. Az kormánypárt, az Egységes Oroszország funkcionáriusai arra szorítkoztak nyilvános szerepléseikben, hogy szociális ígéretekkel fárasztották a közéletre figyelő oroszokat.

A héják

Talán kijelenthetjük, hogy a leghangosabb lehetséges Putyin-utód Dmitrij Medvegyev volt miniszterelnök, jelenleg a biztonsági tanács helyettes vezetője. Egymás után ad kőkemény, Nyugat-faló nyilatkozatokat, amelyek helyenként komikusak, ám amit elő akar adni, az világos. Oroszország izolációjának ideológiáját keveri a populizmussal, mindenért az ország külső ellenségeit hibáztatva.

Hangossá vált a korábban visszahúzódó Szergej Kirijenko is azt követően, hogy rábízták az Ukrajna donbaszi területéből kiszakadt bábállamok felügyeletét. A korábbi öltönyös politikus katonai gyakorló ruhába öltözött és hangosan veri az asztalt, ostorozva az Ukrajnát szerinte irányító „nácikat”. A bábállamok korábbi felügyelőivel szemben igyekszik emelni ennek a pozíciónak a jelentőségét.

A harmadik héja Vjacseszlav Vologyin, a Duma, a parlament alsóháza elnöke. Mióta kikerült a Kremből, ahol a kormány kabinetfőnökének első helyettese volt, igyekszik felértékelni a parlamenti elnök politikai szerepét a inkább döntés-előkészítésben. A háború kezdete óta olyan nyilatkozatokkal vétette észre magát, mint például, hogy tüntessék el az üzletek kirakatából és reklámjaiból az idegen szavakat, vagy hogy ítéljék halálra a két szakadár bábállamban fogva tartott ukrán katonákat.

A galambok

Az utódlásért folyó felnőtteknek való politikai játék másik stratégiája a távolságtartás a háborútól és Putyin belső körétől, amely összefonódott azzal. Ez az asztalcsapkodással ellentétes viselkedést, egyfajta beszédes hallgatást eredményez. Ezt az utat két politikus választotta: Mihail Misusztyin miniszterelnök és Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármestere.

Az utóbb stábja megszervezett ugyan egy a háborút támogató rendezvényt a Luzsnyiki stadionba márciusban és ő maga elutazott a szakadár területekre, de nem mutatkozik katonák társaságában és tartózkodik a „nácizástól”. A kormányfő teljesen visszahúzódott a nyilvánosságból.

Erre a viselkedésre az lehet a racionális magyarázat, hogy a háború nem tarthat örökké, és utána rendezni kell Oroszország és a Nyugat, illetve egy ponton Moszkva és Kijev kapcsolatait is. Erre egy olyan politikus lehet képes, aki nem vett részt sem gyakorlatilag, sem szóban a háborús kampányban. A kockázat az, hogy Putyin nem beleegyezésnek veszi a hallgatást a Kreml politikájába, hanem ellenkezésnek (mint ahogy az is), és eltávolítja a nem kellően odaadó vezetőt a politikai elitből.

Eltérő forgatókönyvek

A két stratégia, az asztalcsapkodás és a hallgatás a vezetőváltás két lehetséges forgatókönyvét feltételezi. A héják arra bazíroznak, hogy Putyin választja ki utódát. Ezért eljátsszák, hogy meg fogják őrizni politikai hagyatékát. Ahogy Vologyin egyszer fogalmazott: Putyin után Putyin fog következni.

A galambok arra játszhatnak, hogy az ország új vezetőjét az elitek fogják kiválasztani. Ezek vélhetően egy technokratát akarnának majd, aki képes összehangolni a különböző érdekcsoportok törekvéseit. Nem érdekük, hogy új Putyin kerüljön a Kremlbe, mert az vélhetően azzal kezdené, hogy újraosztaná a befolyásokat és a vagyont a saját szája íze szerint.

Mit hozhatnak a következő évek?

Mindez persze egyelőre csak a virtuális térben zajlik, az elnöki adminisztráció a 2024-es államfőválasztásra készül. A háború vélhetően területi nyereséggel jár majd Oroszországnak, így Putyin szakpolitikai program nélkül, országgyarapítóként szállhat ringbe az újabb hatéves mandátum megszerzéséért.

Az ukrajnai invázió eredményétől függetlenül elmondhatja, hogy móresre tanították a „nácikat”, történelmi figuraként léphet fel, és a történelmi személyiségeknek nincs szükségük arra, hogy bármit is ígérjenek a népnek.

Ugyanakkor a Moscow Times vendég publicistája szerint az említett mozgások a hatalom felső régióiban azt mutatják, hogy az orosz társadalom lassan megérik arra, hogy elkezdjen foglalkozni az ország háború utáni jövőjével. Akármeddig húzódjon a véres és értelmetlen küzdelem, ebben a jövőben egyre kevésbé látszik Vlagyimir Putyin helye.