Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.-nél úgy vélik, mivel a 2017-2019-re kötött megállapodás ez év végén lejár, a bérek visszaállnak a korábbi alaphelyzetbe - olvasható a portálon.

A Vasutasok Szakszervezetét (VSZ) egészen megdöbbentette ez a sajátos jogértelmezés, ilyennel eddig még nem találkoztak.

A cég már el is kezdte 900 alkalmazottja munkaszerződések módosítását, amelyet a kollégákkal aláíratnak.

Mivel a szakszervezet a cégvezetéssel nem jutott egyezségre, az Emberi Erőforrások Minisztériumától kérik a béremelés végrehajtásának értelmezését. Azt is szeretnék megtudni a minisztertől, hogy a kormány az eddigi bérek további folyósítására változatlanul biztosítja-e a szükséges forrásokat.

A MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által a 2017-2019-es időszakra kötött, hároméves bérmegállapodásnak megfelelően, a 2017-ben átlagosan 13 százalékkal, 2018-ban átlagosan 12 százalékkal, idén pedig 5 százalékkal nőttek a bérek.