Még 1998. február 11-én követtek el merényletet Fenyő János médiavállalkozó ellen a budapesti Margit körúton. A több mint 20 éves ügyben korábban jogerősen elítélték Jozef Rohác bérgyilkost, aki Portik Tamás végrehajtója volt akkoriban, de keresték a megbízót. Az ügyben ezért a maffiózót is megvádolták, de tavaly nyáron új fordulatot vett az ügy: bár pletyka szinten már akkor emlegették Gyárfást a lehetséges felbujtók között - Tasnádi Péter pedig a 2014-ben vallott ellene a bíróságon -, de csak 2018-ban egy hangfelvétel alapján kezdett az ügyészség is nyomozni utána. A nyáron kiderült, egy rossz minőségű, összevágott felvétel került elő, amellyel állítólag meg akarták zsarolni Gyárfást, amely eljutott a nyomozókhoz.

Most a rögzített beszélgetésről megtudták, hogy nemcsak összevágott változatban létezik: a Farkasréti temető egyik síremlékében találták meg a nyomozók azokat a kiváló minőségű és teljes hangfelvételeket, amelyek a Portik Tamás és Gyárfás Tamás között évek során lezajlott beszélgetéseket rögzítik, közölte szerdai számában a Magyar Idők.

A lap arról ír, hogy Portik régen is arról volt híres, hogy minden beszélgetését rögzítette, 2017-ben pedig a teljes halomból kiválogatták a Gyárfáshoz köthető anyagokat. A hanghordozók a teljes technológiai választékot felölelik az orsós magnetofonszalagoktól, a floppykon és cd-ken át a digitális hangrögzítés eszközeit is beleértve. A töménytelen mennyiségű rögzített beszélgetés lehetett az, ami alapján Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábban arról beszélt, hogy ennyi bizonyíték alapján az ügy eljuthat a vádemelésig.

De mi is lehet a felvételeken? Erre már az Index hosszabb anyaga ad választ, amelyben idéznek is egy mondatot: "Eltaposott volna téged, mint a szart!" A mondatot Portik Tamás szegezte a felvétel szerint Gyárfásnak, amikor arra utalt, hogy Gyárfás és Fenyő akkor konfliktusát hogyan oldották meg, azt hogy pontosan mire gondolt, nem tudni, mert a kezével mutatta. Az biztos, hogy Portik a beszélgetés során emlékezteti Gyárfást, hogy Fenyő veszélyt jelentett rá. Viszont a felvételeken a hírek szerint konkrétabb utalások is vannak a gyilkosságra való felbujtásra a gyanúsított részéről.

A történet egy érdekes szála, hogy 2018 augusztusában állítólag Portik köreiből egy új felvétellel is megpróbálták megzsarolni Gyárfást miután meggyanúsították, házi őrizetbe, majd egy 200 millió forintos óvadék fejében szabadlábra került, de a vállalkozó ezt nem adta át a rendőrségnek. Az Indexnek azt nyilatkozta, hogy ezt azért nem tette meg, mert amikor az előző felvételeket átadta, akkor magát keverte nehéz helyzetbe, az vezetett az ellene induló nyomozáshoz. Azt is felhozta indokként, hogy ezúttal is tartott azoktól "a feltételezett bűnözőtől, akik sokadszor kívánták megzsarolni, akik nem kíméletesek a feljelentőikkel szemben". És azt is el akarta kerülni, hogy újra a média középpontjába kerüljön.

Azt is mondta a lapnak, hogy Portik Tamás tőle nem akart pénzt, hanem azt akarta elérni, hogy Gyárfás mutassa be befolyásos politikai személyiségeknek, de ő nem mutatta be senkinek. "Annak ellenére, hogy többször is rám ijesztett, hogy akkor elmegy és valótlanságokkal besároz a rendőrségen, melynek következtében aztán évekig mosakodhatok. Arra törekedett, hogy kicsikarjon belőlem legalább egy félremagyarázható mondatot, amellyel aztán sakkban tarthat" - fogalmazott Gyárfás.