Az év utolsó néhány hete a nyugdíjbiztosítások csúcsszezonja, a nyugdíjpénztárakhoz hasonlóan a biztosítók is kampányolnak. Ebben az időszakban pörög fel a leginkább az új értékesítés, és ilyenkor lehet a legjobban mozgósítani a meglévő ügyfélkört, hogy egyszeri befizetésekkel növelje az egyenlegét. Az ügyfél jól jár, hiszen ha az év végéig befizetett pénz után jövőre adót igényelhet vissza, amelynek mértéke 20 százalék, maximum 130 ezer forint. Vagyis a maximális adókedvezményhez az év végéig 650 ezer forintot kellene befizetni a biztosítóhoz.

Az akciók általában eredményesek, az utolsó negyedévben az elmúlt évek mindegyikében lényegesen több nyugdíjbiztosítási szerződés keletkezett, mint évközben, és az egyszeri díjak is magasabbak voltak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az utolsó negyedévben folyik be az egyszeri díjak 40-45 százaléka, és az újonnan megkötött szerződések száma is másfél-kétszerese a többi negyedévinek.

Az adókedvezmény önmagában is vonzó

A korábbi években elképesztő ajándékok és nyeremények várták az öngondoskodókat. Volt, hogy milliós értékű utazást, sőt az is előfordult, hogy egy kisterepjárót sorsoltak ki a nyugdíjbiztosítást kötő kliensek között. A tudatos öngondoskodóknak azonban lehetséges, hogy már önmagában az adókedvezmény is elég vonzó ahhoz, hogy a nyugdíjas éveikre félretegyenek, így egyre kevesebb biztosító követi ezt a stratégiát.

Néhány vonzó ajánlat persze K&H most is van. A Generali például vérnyomásmérős okosórát ad ajándékba azoknak, akik nyugdíjbiztosítást kötnek nála. A régi ügyfelek között pedig, akik legalább 50 ezer forintnyi eseti vagy rendkívüli díjat befizetnek, egy félmillió forintos utazást sorsol ki.

Az NN és a K&H is úgy gondolja, az okosóra kiváló mézesmadzag a nyugdíjcélra takarékoskodók becserkészésére. Az NN-nél azok nyerhetnek ilyen kütyüt, akik kitöltenek egy kérdőívet, illetve megadják az adataikat. A biztosító egyebek mellett arra kíváncsi, az ügyfelek szerint elegendő lesz-e majd a nyugdíjuk a megélhetésükhöz. Emellett noszvaji páros hétvégét is kisorsolnak az adataikat megadó leendő nyugdíjasok között.

Tablet, tévé, káváfőző

A K&H minden olyan nyugdíjbiztosítást kötő kliensének ad egy Samsung Galaxy Watch Active órát, aki teljesíti a minimálisan elvárt havidíjat. Ez 30 évesnél hosszabb szerződésnél minimum havi 10 ezer, 20-30 évesnél 15 ezer, 20 évesnél rövidebbnél pedig 20 ezer forint.

Az Aegonnál minden új ügyfél kap valamit, ha vállal legalább 16667 forintos havidíjat. 20 ezer forintos havidíj alatt egy Nespresso kávéfőző, 20-25 ezer forint között egy tablet, afölött pedig tévékészülék az ajándék. Az Allianznál is az új ügyfeleknek kedveznek. A most hétfőtől indult akcióban tíz darab 200 ezer forintos utazási utalványt sorsolnak ki.

Nem mind arany

A szakemberek ugyanakkor óva intenek attól, hogy az ilyen "bepalizó" ajándékok alapján válasszon valaki nyugdíjbiztosítást. Ennél sokkal fontosabb paraméter lehet egyrészt a teljes költségmutató (tkm), amely azt mutatja meg, évente mekkora hozamveszteség éri az ügyfelet egy adott életbiztosításon a konstrukció költségei miatt.

A Mabisz adatai szerint vannak olyan nyugdíjbiztosítások, amelyeknél 20 éves távon számolva alig 1 százalékos a tkm-je, de olyanok is, amelyeknél 4,5-5 százalék között van ez az érték. A jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben az ilyen biztosítások csak akkor képesek reálhozamot kitermelni, ha komolyabb kockázatot vállalnak a befektetéseik során.

A költségek mellett az sem mindegy, milyen ügyesen kezeli az ügyfelek vagyonát a vagyonkezelő. A unit linked életbiztosításoknál jellemzően nem vállalnak garanciát a biztosítási összegre, az attól függ, hogyan teljesítenek a mögöttes eszközalapok. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a portfóliómenedzser ügyesen fekteti be a pénzt, ugyanolyan havi vagy éves díjfizetés mellett milliókkal több pénzt hozhat ki egy nyugdíjbiztosításból, mint egy kevésbé jól dolgozó szakember.