Idán áprilisban 3,9 százalékkal nőttek az árak év/év alapon, a februári 3,1 százalék és a márciusi 3,7 százalék után - adta hírül a KSH még csütörtökön. Azt is közölték, hogy az utóbbi egy évben az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal nőtt.

A nyugdíjasok egy része ráadásul még ennél is nagyobb inflációt érzékelhet, elsősorban azok, akiknek a fogyasztásában az élelmiszerek az átlagot meghaladó súlyt tesznek ki. A statisztikai hivatal jelentése szerint áprilisban átlagosan 5,2 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára, ezen belül az idényáras élelmiszereké - mint a burgonya, a friss zöldség, gyümölcs - 20,3 százalékkal nőtt - számolta ki az Mfor.hu.

A portál szerint viszont a probléma az, hogy idén év elején csak 2,7 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, így akár a 10 százalékhoz közelítő áremelkedést is kénytelenek kigazdálkodni valahogy a nyugdíjukból az idősek. A kormányt ugyan jogszabály kötelezi, hogy a juttatást az inflációval korrigálják, de erre csak év végén kerülhet sor, addig tehát marad a spórolás. A portál külön rákérdezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél az emelésre, de ő azt mondta, egyelőre nincs a kormány napirendjén a javaslat.