"Úgy gondolom, elérkeztünk az új típusú koronavírus-járvány második hullámának küszöbére" - közölte Facebook-posztjában Merkely Béla, aki szerint az, hogy a most azonosított fertőzötteknél már nem mutatható ki, hogy külföldi kapcsolaton keresztül kapták el a betegséget, egyértelmű jele ennek. Ahogy fogalmazott: "a közösségi térben kering a vírus"

"Rég nem tapasztaltunk ilyen magas betegszámot egy hétvége alatt, mint most. Ez az előzőekhez képest kb négyszeres növekedést jelent" - foglalta össze a problémát, vagyis azt, hogy a vírusfertőzés reprodukciós rátája már egy hete 1 fölött van, ami azt jelenti, hogy 1 beteg átlagosan több mint 1 beteget fertőz meg. "Továbbá, nem tekinthetünk el attól sem, hogy a környező országokban sokszoros fertőzéseket lehet látni, s vannak olyan nemzetek, ahol negyvenszeres az előfordulási gyakorisága az új igazolt fertőzéseknek hazánkhoz képest" - fejtette ki a magyarországi vírushelyzet aggasztó elemeit a szakértő.

Szerinte mostantól kezdve az a kulcskérdés, hogy az emberek is részt vegyenek a járvány elleni harcban. "Be kell tartanunk az alapvető - könnyen teljesíthető - szabályokat: maszkhasználat, udvarias távolságtartás, kézmosás és fontos, hogy betegen ne menjünk közösségbe! - írta Merkely Béla.

Hétfőn közölte a Semmelweis Egyetem a vírusadatok kapcsán, hogy júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. A fertőzöttek közül sokan jártak külföldön, vagy találkoztak olyan rokonnal, ismerőssel, aki külföldi utazásból tért haza.

A hét eleji - állami tájékoztató portálon megjelent - adatok szerint 35 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4731 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt három krónikus beteg, így az elhunytak száma 605 fő, 3525-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 601 fő.

Budapest déli részén és Debrecenben is emelkedik a szennyvízben kimutatott koronavírus-örökítőanyag mennyisége, amiből a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint a járvány felfutására lehet számítani. Ez 4-10 napon belül valószínű.