Az OTP Bank honlapján közzétette a legfontosabb tudnivalókat. Az OTP Bank esetében egymilliót is meghaladja azon ügyfelek száma, amelyeket egy vagy több terméken keresztül is érint a közelmúltban bevezetett fizetési moratórium. A hitelek törlesztése jellemzően a hónap végi és hónap eleji időszakot érinti terméktől és a szerződéskötés időpontjától függően.

A bank komoly kapacitásokat mozgósított annak érdekében, hogy a március 18-án nyilvánosságra került és a kialakult fizetési szokásokat gyökeresen megváltoztató jogszabálynak teljeskörűen megfeleljen.

Mikor érdekes törleszteni?

A honlapon folyamatosan frissülő gyakori kérdés blokk is elérhető, itt találhatóak a legfontosabb kérdések és az arra adott szakmai válaszok. Ezt érdemes az ügyfeleknek folyamatosan követnie. Az internetbankkal rendelkező ügyfelek könnyen ellenőrizhetik bankszámláik, folyószámlahitelkeretük vagy hitelkártya számláik forgalmát, egyenlegét, az előjegyzett és sikeresen kiegyenlített kamat-díj és egyéb fizetési kötelezettségeiket is.

A járványhelyzet miatt az egyéb csatornák kapacitása eltérhet a megszokottól. A fióki ügyintézésben, de a telefonos ügyfélszolgálaton is hosszabb várakozási időre kell számítani. Egyes kisebb fiókok esetében a járványhelyzet miatt előfordulhatnak akár néhány napos bezárások is.

A bank azt írja, annak tanácsos tovább fizetnie a hitelét, aki úgy látja, hogy háztartása bevétele továbbra is lehetővé teszi hitelei törlesztését, akkor azok további rendszeres törlesztésével elkerülheti, hogy a fizetési haladék miatt kamatnövekmény keletkezzen és a futamidő meghosszabbodjon. Ha az ügyfél bevételében időközben kedvezőtlen változás történik, és nem törleszt tovább, akkor újra érvényes a fizetési haladék. Nyilatkozni legegyszerűbben az internetbankban lehet, de van a bank honlapján letölthető nyilatkozat is.