Golfpályából turisztikai központtá alakul a Zala Springs. A Zalacsányban már eddig átadott 18 lyukú pályára, klubházra és lakóépületekre úgy látszik van igény, hiszen minimum 3 ezer eurós, azaz több mint egymillió forintos négyzetméteráron keltek el a Zala Springs Golf Resort első lakóegységei.

Az ország egyetlen nemzetközi színvonalú golfpálya-fejlesztésének első szakasza október végén lezárult. A pályát három évvel ezelőtt 2015-ben nyitották meg, azóta több lakóépületet, klubházat és éttermet adtak át, és hamarosan elstartol egy ötcsillagos hotel építése is, amelyet egy termálvizes tó mellé terveznek.

A Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó 160 hektáros terület fejlesztésére eddig mintegy 9 milliárd forintot fordítottak - bankhitel igénybevétele nélkül. ( A Videoton meghatározó tulajdonosa a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as kiadványában 142 milliárdos vagyonával a hatodik helyet foglalja el.)

A külföldi golfozók körében már most is népszerű Zala Springs Golf Resort teljes kiépítése azonban mintegy 77 milliárd forintos nagyságrendet érhet el: ebből ötszáz lakóegységet - lakást és villákat - ötcsillagos szállodát, üzleteket, wellness központot, éttermeket és más prémium szolgáltatásokat hoznak létre. A beruházás így joggal nevezhető Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb turisztikai fejlesztésének.

Jövőre tervezik a wellnessközpont átadását, amelyet a 150 szobás hotel és további lakóegységek követnek. A golffalu most átadásra kerülő harmadik condominium épületében, 18 darab egy és két hálószobás lakást alakítottak ki. A legkisebb 57, a legnagyobb pedig 186 négyzetméteres, áruk 176 ezer és 675 ezer euró között mozog. A jövendő lakókat és befektetőket legjobban az európai viszonylatban is kiemelkedő golfpálya vonzza, amelyet Robert Trent Jones, Jr., amerikai golfpályatervező álmodott meg. A Zala Springs vendégei elsősorban a környező országos golfosai, s a mintegy 6 ezer regisztrált szlovén játékosból már ezren felkeresték a zalacsányi centrumot.