Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 3,5 milliárd forintért megvásárolt Renoir-képet először a május 24-től nyíló kamarakiállításon láthatja a nagyközönség a Szépművészeti Múzeumban. A festményt Baán László főigazgató javaslatára vette meg az állam. A vásárlásnak szimbolikus oka volt - mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa a Klubrádióban.

Mert már járt Magyarországon a festmény

A kép, amely Renoir egyik késői fő műve (62 évesen 1903-ban festette) 1907-ben egy európai turné keretében már járt Magyarországon, kiállításon bemutatták, de akkor nem vásárolták meg. Az elmúlt 110 évben magángyűjteményekben volt. Baán szerint a műtárgy vásárlása egy jelképes gesztus abba az irányba, hogy folytatódik az a gyűjteményezési folyamat, amely megszakadt az első világháborúval Magyarországon, amikor az állam és tehetős magánszemélyek vásárlással támogatták a Szépművészetit.

Egy lépés volt ebbe az irányba az elmúlt években a Magyar Nemzeti Bank 30 milliárd forintos Értéktár programja is, hogy olyan műtárgyak, amelyek Magyarországról kerültek ki, vagy a gyűjtési történetükben van olyan pont, ami az országhoz köthető, megvásárolják. A Renoir-kép a minden évben megrendezett maastrichti műtárgyvásáron tűnt fel, de sikerült már a vásár előtt megállapodást kötni a tulajdonossal a múzeumnak. Baán szerint a képet nemzetközi összehasonlításban kedvező áron sikerült megszerezni.

Lesz folytatása a műkincsvásárlásnak

A főigazgató szerint lesz folytatás. Tovább szeretnék bővíteni az intézmény egyébként igencsak "főműhiányos"  gyűjteményét, a nemrég vásárolt Van Dyck és Renoir képek után remélik, hogy újabb remekműveket vásárolhatnak - erről Baán László a múlt héten beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte az, hogy a kormány rábólintott egy ilyen alkotás megvételére, azt jelenti, hogy évente kerül majd jelentős nemzetközi műkincs magyar köztulajdonba. (A flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréját az év elején 2,1 milliárd forintért szerezték be a kormány támogatásával.)

Ezért jöhet több turista

A szakember szerint jelentős idegenforgalmat generál egy-egy ilyen festmény bemutatása, vagyis igen jövedelmező beruházásnak számít jó műkincseket megvenni.

A csaknem életnagyságú, 1903-ban festett Fekvő női akt 12,3 millió dollárért, azaz mintegy 3,5 milliárd forintért került magyar tulajdonba és ezzel immáron ez a műalkotás a Szépművészeti Múzeum története elmúlt száz évének legjelentősebb egyedi értékű szerzeményezése - írta honlapján az intézmény.

Raktár is készült 20 milliárdért

A Renoir-művet Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében a múlt héten mutatták be a nyilvánosságnak, amikor átadták a Szépművészeti közelében lévő Szabolcs utcában az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Liget Budapest projektben elkészült épületét. Baán szerint a 20 milliárd forintos beruházás sok évtizedre megoldja az eddigi gyűjteményi és raktározási problémákat. A központ a Néprajzi, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria több mint 300 ezer műtárgyának megőrzését és tudományos feldolgozását biztosíthatja - írta az átadáskor az MTI.

Felújították a Szépművészetit is

A Szépművészeti Múzeum tavaly október végén nyitott újra egy három és féléves felújítás után, a legnagyobb beruházás a Román Csarnok rekonstrukciója volt, 8,2 milliárd forintért. Az összes költség, a fűtési és klímarendszer felújításával, az állandó kiállítások újrarendezésével és a műtárgyak költöztetésével együtt 15 milliárd forint körül alakul - derül ki az Index tavalyi cikkéből.

Nyit a kiállítás

Auguste Renoir Fekvő női akt című művét az érdeklődők a május 24-én nyíló kamarakiállításon láthatják a Szépművészeti gyűjteményében őrzött, korábbi Renoir-festmény (Leány arcképe) és néhány más, a 20. század első felében a múzeum gyűjteményébe került modern francia műalkotás, így Gauguin, Cézanne, Boudin, Maurice Denis, Daubigny, Pissarro és Puvis de Chavannes festményeinek társágában - olvasható a múzeum honlapján.