Véletlenül, szóbeszéd alapján jutott a szakszervezet tudomására, hogy a gyár idén nem a megemelt januári, hanem az alacsonyabb decemberi bér alapján számolná a prémiumot. Rákérdeztek az Audi vezetésénél, és kiderült, hogy valóban erről van szó, ami jelentős érvágás a dolgozóknak - mondta a portálnak Csalogány György,  az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) elnökhelyettese.

Az Audinál a sztrájk eredményeképpen januártól 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emelték a béreket. A tavalyi év után járó prémiumnál 0,9-es szorzót hirdetett ki a cég, azaz 10 százalék híján egyhavi átlagos alapbért+mozgóbért jelent a teljesítményt elismerő pluszpénz. Azonban ha nem az idei januári, hanem a tavaly decemberi alapbér alapján számol, azzal átlagosan nettó 65 ezer forinttal rövidítené meg a gyár a munkásait.

Talán a sztrájk, illetve a bérmegállapodás miatt szükséges a munkatársainktól elvenni a prémiumkifizetés jelentős részét és így megspórolni az extra kiadásokat? - tette fel a költői kérdést.

A szakszervezet semmiképpen nem akarja ennyiben hagyni, hogy a gyár megkurtítja a dolgozók prémiumát. Szerdán kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a vállalat vezetésével, illetve egyeztetést Knáb Erzsébet személyügyekért felelős igazgatósági taggal.

Amennyiben a kollektív munkaügyi vita során sem sikerül a munkáltatót jobb belátásra téríteni, úgy bizalmi értekezletet hívnak össze, és megfontolják további lehetőségeiket. Akár az újabb munkabeszüntetés is szóba jöhet, hogy elérjék a korábbi rend visszaállítását - figyelmeztet a 24.hu.