Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az év végén adják át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első három modulját, ezt követően pedig indulhatnak a tesztek - tájékoztatta a Világgazdaságot az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Köztük lesz a fogadóépület, a műszaki épület, továbbá a dinamikai felület és a kezelhetőségi pálya a vezethetőségi próbákhoz.

Átadják a Smart City zóna első részét is, amelyen parkolót és logisztikai udvart alakítottak ki a vezetéstámogató asszisztensek teszteléséhez, valamint egy olyan felületet is, amely a fékek ellenőrzésére alkalmas.

A projekt első üteme összesen 21 milliárd forintba kerül, ebből fizetik a kivitelezés mellett a műszaki beszerzéseket, a teljes projekt előkészítését és tervezését, valamint a terület-előkészítés összes költségét.

A minisztérium közlése szerint a tesztpálya használata iránt a vártnál is sokkal nagyobb az érdeklődés, de titoktartási szerződésekre hivatkozva konkrét neveket nem adtak ki. A tervek szerint az éles működés 2019 tavaszán indulhat.

A fotó forrása: Shutterstock