Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még fényképfelvételt is tudtak készíteni egy szavazókat szállító buszokról a Mi Hazánk megfigyelői - derül ki a Magyar Hang híréből.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is tapasztaltak szervezett szavazatszállításra utaló jeleket a Mi Hazánk megfigyelői - közölte a lappal Duró Dóra, a párt képviselője a Jobbikból kivált radikálisok parlamenti képviselője a tömörülés eredményváróján.

Hogy ki élhetett a módszerrel, nem tudják még. Azt mondta Duró, hogy "nem pártlogós busszal zajlott az utaztatás". Ahol viszont lefotózták a járművet, ott a választási bizottsághoz fordultak.

A párt az előzetes mandátumbecslések szerint nem jutott be az Európai Parlamentbe. Erről azt mondta a képviselőnő, hogy "egy 8-9 hónapja alakult mozgalom esetében egy százalék is óriási eredménynek számít, ez arra elég egy ember életében is, hogy megszülessen és kifejlődjön, ez a választás a Mi Hazánk életében is ilyen." Toroczkai László korábban viszont azt mondta, hogy ha csak egy százalékot ér el a párt, átgondolja a folytatást.

Korábban egyébként épp a Magyar Hang tudta meg, hogy a magyar-ukrán határszakaszra, Záhonyba vezényeltek készenléti rendőröket, hogy zavartalan legyen az átkelés a két ország között. A hatóság ezt el is ismerte a lapnak, de azt állították, hogy ez nincs összefüggésben a választással.

Más forrás egyelőre nem erősítette meg a Mi Hazánk állítását, hogy utaztatták a szavazókat. 2018-ban egyébként épp a keleti országrészen történt hasonló tevékenység. A Kúria arról ki is mondta, hogy törvénysértő volt az ukrán-magyar határ mentén a kettős állampolgárok szervezett utaztatása a szavazásra.