Áder János köztársasági elnök csütörtökön azt követően küldte vissza az Országgyűlésnek a kedden elfogadott jogszabályt, hogy a parlament nem fogadta el a törvényalkotási bizottság összegző módosító indítványát, amely több, megalapozott kifogást orvosolt volna - írja az MTI.

Az államfő szerint a törvény kiemelt célja a közigazgatási eljárásokra vonatkozó egységes, és az alaptörvénnyel összhangban álló bírói joggyakorlat kialakítása, ami feltétlenül igényli az igazságszolgáltatásban dolgozók anyagi és egyéb megbecsülését, ezt azonban az elfogadott jogszabály nem teszi lehetővé.

A határozathozatal után interpellációk lesznek, majd az azonnali kérdések és válaszok órája következik, végül kérdéseket tehetnek fel a képviselők.

Az Országgyűlés idei várhatóan utolsó ülése napirend utáni felszólalásokkal zárul.