Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, a programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek - derült ki a Magyar Közlöny akkor aktuális számából még tavaly januárban. A kezdést az idei szezonra tervezték, de egyelőre késésben van a program. Tíz hajó ugyan megérkezett, de a kikötőket még nem építették fel, az utakat pedig nem húzták meg a folyón.

A Népszava helyszíni riportja szerint a vadonatúj lakóhajók szépék és hangulatosak, de azért hogy testközelből tapasztalják meg a magyar családok, milyen is a Tisza élővilága, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: maximum tíz személy szállítására alkalmas Nicols Estivale Octoért szezonon kívüli időszakban - májusban és októberben - két napra 1193 eurót, majd 400 ezer forintot, egy teljes hétre pedig 2387 eurót (788 ezer forintot) kell fizetni, ugyanez előszezonban, vagyis júniusban és szeptemberben 1591 euró (525 ezer forint) illetve 3182 euró (1,05 millió forint). A júliusi és augusztusi főszezonban rövid távra nem bérelhető ki a hajó, itt a teljes hét pedig 3978 euróba (1,31 millió forintba) kerül.

Viszont itt még nincs is vége a számlának: az út elején letétbe kell helyezni 1500-2000 eurót (495-660 ezer forintot), valamint az út végén ki kell fizetni az elfogyasztott üzemanyag árát is. Lényegében tehát kétmillió forintért válhat csak egy család tiszai hajóssá. De ott is csak egy szűk részén: májustól csak a Tokaj és Dombrád illetve a Kisköre Tiszalök közötti szakasz lesz járható, mivel a tiszalöki vízlépcsőt felújítják.

Nem is akkora baj ez a riport szerint: bár rövid a szakasz, veszélyes lehet a nyaralóknak. A Tisza medre ugyanis elég változékony, a tapasztalatlanok könnyen fennakadhat fatörzseken, vagy hordalékhalmokon. Márpedig ez a veszély valós, ugyanis semmilyen vízi jártassági, jogosítvány nem kell a szabad hajókázáshoz. Ugyan ígérték, hogy kijelölik a meder biztonságos részeit, egyelőre ez nem történt meg, ahogy a kikötők sem készültek el. Pedig itt töltenék árammal és üzemanyaggal a hajókat, valamint szívnák le a szennyvizet.