Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyeztetés nélkül kinevezett, Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást az SZFE-n. Az egyetem polgársága igazolta, hogy az oktatás az intézmény falain belül rendben zajlik, így a fenntartónak semmilyen alapja nincsen a tanév akadályoztatására - írják az SZFE hallgatói önkormányzatának Facebook oldalán közzétett közleményben.

Az oktatási jogok biztosa állásfoglalásában felszólítja a Színház-és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tagságát arra, hogy feladatukat a törvényben meghatározott módon, a hallgatók alkotmányos jogát betartva lássák el.

A jelentés hangsúlyozza, hogy az állam feladata biztosítani a felvételt nyert hallgatók számára az Alaptörvény X. cikkének (1) és (3) bekezdéseiben foglalt tanulás szabadságát, valamint a felsőoktatási intézmény működését.

A jelentés megállapításaiból következik, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem illegitim fenntartója nem alkalmas ellátni törvényben meghatározott feladatát, mivel az alapítvány kuratóriumának jogszabályban rögzített céljával ellentétes az oktatási tevékenység felfüggesztése, és "ezzel súlyosan sérti az egyetemi polgárok jogait, különösen a hallgatók tanulás szabadságához fűződő alkotmányos jogát, valamint az oktatók tanítás szabadságához fűződő alkotmányos jogát" - írják a hallgatók.

Az egyetem polgársága a jelentés tartalmát megismerve újból felszólítja az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumot arra, hogy fejezze be a tanulmányi félév felfüggesztésével való fenyegetőzést - közölték a járványhelyzet miatt az egyetemi épületeket elhagyó, de a több hónapja tartó ellenállást folytató SZFE-s diákok.

Az SZFE-t fenntartó alapítvány - jobboldalhoz köthető személyekből és a Mol Nyrt. tisztségviselőiből álló - kuratóriuma november 6-án közölte, hogy beszünteti az oktatási tevékenységet az egyetemen, a tanév 2021. február 1-jétől folytatható. Ugyanakkor azt is közölték, hogy nem ismerik el a hallgatók félévének teljesítését, mert szerintük "a 2020/2021-es tanév első félévében felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód".