Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Soha nem volt még akkora a létszámhiány a rendvédelemben mint most, a munkaerőhiány a terület valamennyi szakmáját érinti a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig. A helyzet ráadásul tovább romolhat, ugyanis mint az a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) felméréséből kiderül, a hivatásos állomány 40 százaléka felmondást fontolgat - olvasható a lap cikkében.

A rendvédelmi életpálya folytatásának kidolgozásával hetek óta foglalkozik egy belügyminisztériumi munkacsoport. A program első része ugyanis már befejeződött, a 2015-ben indult, összesen 50 százalékos béremelést tartalmazó csomag utolsó 5 százalékos növelése idén január elsejével elvben megtörtént. Ugyanakkor a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) úgy tudja, a rendőrök legalább 30 százaléka 2019-ben már nem kapott egy fillérrel sem többet.

Az FRSZ elnöke a lapnak elmondta, soha nem volt még ekkora létszámhiány a rendőrségnél. Míg az utóbbi tíz évben évente általában kétszázan léptek ki, tavaly  már 2 ezren. A 2019-es várakozásokról szólva kifejtette, a korábbi közalkalmazotti, vagyis civil állomány 7 százaléka nem írta alá a "rendvédelmi igazgatási alkalmazottakra" vonatkozó törvénymódosítás alapján kötelezővé tett új kinevezési okmányát. Főként a nagyvárosiak tettek így, vidéken ugyanis kevés a munkahely.

Egy 60 ezer rendvédelmi dolgozó megkérdezésével rendezett felmérés nagyon magas pályaelhagyási szándékot jelez, ami mögött egyértelműen a piaci béreknél jóval kisebb fizetések állnak. Sokakat már csak a szakmaszeretet tart a pályán, főként a nyugati országrészben nem ritkán külföldi állásért, de itthon is dupla pénzért szerelnek le az állomány tagjai.

A helyzet megoldásához három területen - béremelés, lakhatás segítése, életpálya biztosítási rendszer kidolgozása - kellene lépni a szakértők szerint.