Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Országszerte még több települési önkormányzat képviselő-testülete döntött úgy, hogy 2019. január 1-től bevezeti a plakátadóként ismert reklámhordozók utáni építményadót. Jellemzően a maximum adómértéket vetették ki. A Napi.hu által átnézett, nyilvánosan elérhető testületi előterjesztések és rendeletmódosítások szerint például Dorog, Cegléd és Pomáz is megszavazta a négyzetméterenként egységesen 12 ezer forint adó bevezetését.

Dorogon 1,5 négyzetméter, Cegléden 1,7 négyzetméterig nem kell adót fizetni, ez azonban keveseknek ad mentességet, hiszen a többnyire benzinkutakon, busz- és villamos várókban található city-light plakátok 2 négyzetméter nagyságúak, egy 12 négyzetméteres óriásplakát után a tulajdonosának pedig egy évben 144 ezer forint adót kell fizetnie. "2019-ben sem emelkednek a helyi adók. Kiterjeszti azonban az önkormányzat az építményadót, méghozzá az 1,7 négyzetméternél nagyobb reklámok közzétételére alkalmas felületekre. A reklámhordozó utáni építményadót az fizeti, aki az adóév első napján a reklámhordozó tulajdonosa. Vagyis a társasházakon elhelyezett óriásplakátok esetében nem az ingatlan tulajdonosának keletkezik adókötelezettsége" - írta a cegledipanorama.hu oldalon.

Pomáz önkormányzata 2018. január 1-től nulla százalékos adót állapított meg, de 2019-től már ebben a városban is a maximális 12 ezer forintos mértéket vezették be, erről még tavaly októberben szavazott a helyi testület. A Pest megyei városban mintegy húsz darab egyenként 12 négyzetméteres óriásplakát található, ezért a rendelet módosítás indokló része szerint ebből az adóból származó bevétel 2,5-2,8 millió forint körül várható. Szintén az érvek között szerepel, hogy a környező településeken is (Szentendre, Budakalász) is a maximális adómértéket vetették ki.

Lelkes tépegetők

"Ez egy reklámozási felület adójának a kivetést jelenti, ami a többi településen is hasonló színvonalú. Én nem annyira örülök azoknak a hatalmas reklámhordozó felületeknek, amik a város különböző pontjain az elmúlt években elszaporodtak, amit ugye a képviselő asszony is nagy lelkesen tépegetett még itt a parlamenti választáskor" - válaszolta Vicsi László pomázi polgármester az egyik képviselő társának az októberi testületi ülés jegyzőkönyve szerint. A képviselő ugyanis előzetesen bejelentette, hogy a szavazásnál tartózkodni fog, mert ugyan nem támogatja Simicska urat, de az ellene való harcot sem. Simicska Lajos valaha a Fidesz legerősebb háttérembere, sikercégek tulajdonosa és egy médiabirodalom tulajdonosa volt, a milliárdos vállalkozó vagyonát a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018 listája 77 milliárd forintos becsülte, így a 13. legmódosabb magyarnak számít. Mostanra szinte minden érdemi üzleti érdekeltségétől megvált.

A parlament 2016 decemberében szavazta meg a reklámhordozók utáni építményadót: 2018. január 1-jétől adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép-védelmi törvény szerinti reklámhordozó, és annak tulajdonosa fizeti meg az adót. A cégeknek január 15-ig kellett közölniük az illetékes önkormányzatokkal, hogy az adott településen hány darab reklámhordozójuk van és azok mekkorák. Idén már csak az esetleges változásokat kell bejelenteni. Az ez alapján kiszámított adót pedig két részletben, március 15-ig és szeptember 15-ig kell majd befizetniük, akkor is ha a felület amúgy nincs is értékesítve. Ugyanakkor a Polgármesteri Hivataloknál többnyire nem található nyilvántartás a reklámhordozók tulajdonosairól és a reklámfelületek nagyságáról.

Már nem Simicska fizet

Az mfor.hu cikke szerint a plakátadó bevezetése azután vált fontossá az Orbán-kormány számára, hogy a korábbi hűséges pénzügyi háttérember, Simicska Lajos látványosan szembefordult egykori barátjával, Orbán Viktorral. Mostanra azonban jelentősen változott a plakátcégek tulajdonosi háttere. Például Vörös József ügyvéd tulajdonába került az Euro Publicity Kft. közterületi reklámozással foglalkozó cég, amely korábban Simicska Lajos tulajdonában állt évekig - adta hírül a 24.hu. Az ügyvéd korábban Mészáros Lőrincet képviselte egy földvásárlási árverésen, továbbá jogi képviselője a miniszterelnök által alapított, és Mészáros által vezetett alapítványnak, ami a felcsúti Puskás Akadémiát üzemelteti. Azt pedig a hvg.hu írta meg, hogy Simicska Lajos egykori cégei közül Vörös érdekeltségébe került az óriásplakátokkal foglalkozó Publimont Kft. (az állami hirdetések rögtön meg is jelentek a felületeken), amely a francia tulajdonú JCDecaux mellett az ország piacvezető köztéri reklámcége.

"Földhöz vágta a piacot az új adó, de túléltük a sokkoló évet. Nem fordultak veszteségbe a cégek, de nem hozták a korábbi nyereséget. Az adó mértéke jelentősen meghaladja a cégek korábbi években realizált nyereségességét" - mondta a Napi.hu-nak Hantosi Bálint, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) külterületi tagozatának elnöke. A piaci szereplők jelentős része bevallotta és befizette az adót, amely összességében elérhette a 3 milliárd forintot. Ennek jelentős része a kerületi (Budapesten 2018-ban csak Zuglóban nem volt plakátadó, de 2019-ben itt is kivetették) és Pest megyei, zömében kormánypárti önkormányzatokhoz folyt be.

Hantosi szerint a felületek mintegy 85 százaléka a 44 legnagyobb városban található, többségük már tavaly kivetette az új adót, ezért az már nem igazán számít, hogy néhány új településen is fizetni kell. Bár nem igazán tűnik fel a laikus számára, de 2017/2018-ban 2-3 ezer darab óriásplakátot leszereltek tavaly a tulajdonosok. A piac néhány szereplőjének az is gondot okozhat a jövőben, hogy 2020 után már csak a jelenlegi 12 négyzetméteres óriásplakátoknál jóval kisebb, legfeljebb 9 négyzetméteres reklámfelületű reklámhordozón lehet közterületen reklámozni. A plakátadó azonban eltüntette a cégek nyereségét, így a jelentős beruházással járó eszközcserét még nehezebb lesz finanszírozni.