Nem az ígért mértékben emelték a köztisztviselők fizetését. Március 1-jétől 30 százalékos béremelést ígért a kormány a minisztériumok és a központi hivatalok, háttérintézmények köztisztviselőinek, azonban a mintegy 35 ezer érintett közül sokaknak csalódniuk kellett, amikor megkapták az új besorolásukat. A lap szerint jellemzően 10-20 százalék közötti bérfejlesztést kaptak a kormánytisztviselők.

A mintegy 190 főt foglalkoztató OMSZ-nél azonban teljesült a kabinet ígérete. A Meteorológus Dolgozók Szakszervezetének vezetője elmondta: az átlagosan 30 százalékos emelésekért cserébe nem lesz sem ruhapénz, sem egyéb juttatás idén. A szolgálatnál is komoly feszültséget okoz, hogy az új besorolási törvény alapján - egyedül a kormányzati igazgatási törvény hatály alá tartozó dolgozóknál - nem az életkor határozza meg, ki mennyi szabadságot kap, hanem az álláshely.

Ez azt eredményezte, hogy kizárólag a több gyerekeseknél növekedhet a szabadnapok száma, de aki már felnevelte a gyerekeit, akár 9 napot is veszített. Ezek pedig 50 év fölött nagyon hiányoznak majd, amikor orvosi vizsgálatra kellene menni vagy az idős szülőket kellene elkísérni valahová - hangsúlyozta az érdekvédő.

Mint a Napi.hu korábban megírta: az OMSZ-nél az átlagos bruttó fizetés 2019-ig nem érte el a KSH által mért országos átlagbért. Egy pályakezdő meteorológus kezdő fizetése bruttó 228 ezer forint volt, melyet éves szinten bruttó 200 ezres cafeteriával fejeltek meg, ami nettó 149 ezer forintot jelent Szép-kártyán. Így összességében a havi nettó bér nagyjából 150 ezer forintot jelentett. Ez a hivatalnál eltöltött idővel arányosan emelkedhetett. Eddig a kollégák 2-3 évente kerültek átsorolásra, ami bruttóban éves szinten 25-30 ezer forintnyi növekményt jelenthetett - amelyben benne volt minden bónusz is.