A kormány keddtől újra bevezette a vásárlási idősávot a 65 éven felülieknek, ez az intézkedés azonban más, mint a tavaszi volt. Akkor valóban elkülönítették egymástól a 65 éven felülieket és a fiatalabbakat, ugyanis 9 és 12 óra között csak a nyugdíjasok, azon kívül csak a többiek léphettek be a boltokba.

Most a 65 éven felülieket nem korlátozzák, hiszen ők bármikor vásárolhatnak az élelmiszerboltokban, a patikákban és a drogériákban. A többiek számára azonban a hétköznap 9 és 11 óra, illetve a hétvégén 8 és 10 óra közötti időintervallum tiltott.

A dolgozók életét ez, illetve az este 19 órás általános zárás megnehezíti, hiszen hétköznap azok akik 17 órakor végeznek a munkával alig tudnak bevásárolni. Akik pedig hétvégén valamilyen családi programot terveznek valószínűleg éppen 8 és 10 óra között intéznék a bevásárlást, de akkor sem tudják.

A fő kérdés, hogy az idősek mennyire veszik komolyan a védett sávot és hányan mennek vásárolni azon kívül, különösen a 17 és 19 óra közötti időszakot.

Az biztos, hogy az emberek 40 százaléka szerint az intézkedés nem segít az időseken. 57 százalékuk támogatja az idősávot (a válaszadók 45 százaléka azt emelte ki, hogy az egészségmegőrzés szempontjából fontos, 12 százalék pedig azt, hogy ez a két óra elegendő az időseknek ahhoz, hogy elintézzék a bevásárlást - derül ki a Pulzus Kutató, a Napi.hu számára készített reprezentatív kutatásából.

Emlékezetes, hogy tavasszal a kereskedők amiatt panaszkodtak, hogy az akkori 3 órás sáv túl hosszú, és a boltok konganak az ürességtől. Ennek tükrében nem meglepő, hogy mindössze az emberek 3 százaléka gondolja azt, hogy a jelenlegi idő túl rövid és többre lenne szükség.

Lapunk - a Pulzus Kutató közreműködésével - májusban éppen azt kérdezte az emberektől, hogy szűkítenék-e az idősávot. Akkor 67 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy sok a 3 óra. A 65 évnél idősebbek ugyanakkor a fiatalabbaknál jóval nagyobb arányban vélekedtek úgy, hogy három órára szükség van. A mostani felmérésből ez nem tükröződik.

Generációs törésvonal alakult ki

Nem meglepő módon a 60 éven felüliek sokkal nagyobb arányban támogatják ezt az intézkedést, mint a fiatalabbak. A körükben 70 százalék a támogatók aránya és csak 28 százalék szerint nem jelent segítséget. (2 százalék szerint kevés a 2 óra).

Összességében a 60 év alattiak is inkább támogatják az intézkedést, de a teljes mintával szemben körükben 45 százalék az elutasítók aránya.

A generációs különbségek megmutatkoznak az Eger televízió szerdai összeállításából is, amelyben különböző korosztályú vásárlókat szólaltatnak meg az idősávról kérdezve a véleményüket. A tévének nyilatkozó idős vásárló azt emelte ki, hogy délelőtt valóban nincs olyan tömeg, amely veszélyeztetné a egészségüket. Egy fiatalabb vásárló ugyanakkor azt mondta, hogy jellemzően kilenckor szokott vásárolni, de ezt most át kell ütemeznie.

Az összeállítás szerint sokakat bosszant az, hogy a 65 éven felüliek az idősávon kívül is szabadon vásárolhatnak.

A kérdés kevésbé osztja meg az embereket az iskolai végzettség szerint, az azonban feltűnő, hogy a középfokú végzettségűek között nagyobb az elutasítók aránya mint akár a diplomások, akár a 8 általánost végzettek között. Ebben szerepet játszhat az, hogy mind a munkásokat, mind pedig a nagy arányban otthonról dolgozó diplomásokat kevésbé érinti a kormány döntése, míg az alkalmazotti státuszban dolgozókat jobban.

Budapesten kevéssé nyerte ez az emberek tetszését az idősáv, de az ellenzők 48 százalékkal még mindig kisebbségben vannak. A legkisebb községekben élők 5 százaléka szerint kevés a két óra.

A nemek közötti bontásból az derül ki, hogy a nők - akik között demográfiai okokból több a 65 éven felüli - inkább egyetértenek az intézkedéssel, a férfiak kevésbé, de 50 százaléknál így is magasabb az arányuk.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.
"Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"