Marad az eddigi forgatókönyv, azaz tízévente tartanak teljes népszámlálást, amelyre legközelebb 2021-ben május 1. és június 20. között kerül sor. A népszámlálásról szóló törvényt ugyan még novemberben fogadta el a parlament, de csak most jelent meg a Magyar Közlönyben.

Emberek, lakások

A népszámlálás érinti a Magyarország területén élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó, de Magyarországon bejelentett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokat, illetve a törvény vonatkozik a három hónapnál hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárokra és hontalanokra is.

Szintén megszámolják az ország területén lévő lakásokat, lakott üdülőket, egyéb lakott ingatlanokat, valamint a közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményeket, többek között a gyermekvédelmi szakellátás intézményeit, diákotthonokat, kollégiumokat.

Folyamatos csökkenés

A KSH legutóbb 2016-ban tartott mini népszámlálást, amely Mikrocenzus néven futott. Akkor 9,804 fős volt a népesség, ami a 2011-es teljes népszámlálás 9,938 milliós eredményéhez képest 134 ezer fős csökkenést jelentett, azaz egy nagyobb város lakosságával csökkent a népesség.

A hivatalos KSH-adatok szerint régóta egyre mérséklődik a népesség: az 1990-es népszámlálás 10,375 millió fővel zárult, a 2001-es 10,198 millió fős népességet mért, majd 2011-ben csökkent 10 millió alá a létszám. Ez egyben azt jelenti, hogy 1990-hez képest 2016-ra 571 ezer fővel csökkent a népesség.