Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi évértékelőjén arról beszélt, hogy a 2010 óta tartó időszakot sikerült megszorítások nélkül megúszni. "Bár a nemzetközi pénzvilág csinos öltönyökben feszítő szakértői hörögve követelték a megszorításokat, mi vettük a bátorságot, és nemet mondtunk" - fogalmazott a kormányfő.

Ezt a képet árnyalja a Népszava összesítése, amely szerint a "nem megszorítások" eredményeként csak tavaly 573 milliárd forintnyi extrabevételre tett szert az állam azokból a különadókból, amelyeket ezekben az években kezdett kivetni a cégekre és a lakosságra. Ilyen volt például a kiskereskedelemre, a bankokra, a biztosítókra, a távközlési- és közműcégekre kivetett plusz terhek sora, valamint az, hogy bevezették a reklámadót.

Direkt lakossági megszorítás valóban nem volt a 2010-es években, ám végül is az adóemelések, a különadók jelentős részét a lakosság fizette meg - mondta a Palócz Éva a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a napilapnak. Míg a baloldali kormányok nem egyszer a szerzett jogok visszavonásával növelték költségvetési mozgásterét, ezt az Orbán-kormányok "okosabban" csinálták: egyszerűen elinflálták a kiadásokat, ez történt a családi pótlékkal, de a nyugdíjemeléseknél is.

A különadók egy része ugyan kikopott a rendszerből, ám az igazán hatékonyak maradtak. A legnagyobb tétel a tranzakciós illeték, amelyből csak tavaly 243 milliárd érkezett a büdzsébe. Mind a mai napig él a távközlési adó is.