Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közjegyzői törvény, amely 2021-ben lesz harmincéves, státuszjogszabály, abban kizárólag a hivatásrendi működésre vonatkozó szabályoknak van helyük. A jelenleg a törvényben foglalt, a nem peres eljárásra vonatkozó rendelkezéseket máshol kellene szabályozni. A közjegyzői törvény felülvizsgálatának célja a hivatásrend presztízsének emelése - mondta Trócsányi László a 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium megnyitóján az MTI tudósítása szerint.

Problémát okoz a közjegyzők közötti jövedelemkülönbségek növekedése, amely már a hivatásrend egységét veszélyezteti . hívta fel a figyelmet a miniszter. Egy közjegyző bevétele jelentősen függ attól, hol található a székhelye, a kisvárosokban dolgozók komoly problémával küzdenek, az irodát is nagy nehézséggel tudják fönntartani, míg másoknál a hagyományos feladatok háttérbe szorulnak, tevékenységük jelentős részét banki okiratok szerkesztése teszi ki.

Minden közjegyző számára egyenlő feltételeket kell teremteni a szakmai munkára - mondta az igazságügyi tárca vezetője, aki szerint csak korlátozott verseny képzelhető el a közjegyzők között, amely nem mehet a szakmai munka rovására.

A miniszter közölte, az új közjegyzői díjrendelet 2019. január 1-jei hatálybalépést egyeztetések előzik meg a következő hetekben, melyeken személyesen is részt kíván venni.

A közjegyzői díjak emeléséről szóló rendelet hatálybalépését a kormány 2018. október 1-jéről 2019. január 1-jére halasztotta. A díjrendelet-tervezet egyebek mellett emelte volna a munkadíj fix összegét, 200 millió forint ügyértékig minden sáv esetén egységesen 4500 forinttal.

A polgári közjegyzősség visszaállítása óta több mint negyedszázad telt el. A közelmúltban azonban újraszabályozták a közjegyzői vizsga előírásait, az kötelező kinevezési feltétellé vált. 2019-től pályaalkalmassági vizsgálat is a kinevezés feltétele, emellett rendezték a helyettesítés szabályait, valamint a törvényességi felügyelet kérdését - emlékeztetett Trócsányi László az MTI szerint.