"Sikerült megállapodni minden technikai kérdésben, így holnap reggel, várhatóan 8 órától minden korlátozástól mentesen utazhatnak egymás országainak területeire a magyar, a cseh, az osztrák és a szlovák állampolgárok" - közölte a tárcavezető, aki jelezte, hogy az elmúlt napokban számtalan telefonos egyeztetést folytatott a határainkon érvényben lévő korlátozások feloldásáról az osztrák, a cseh és a szlovák külügyminiszterekkel, Alexander Schallenberggel, Tomás Petricekkel és Ivan Korcokkal.

Ez azt jelenti, hogy holnaptól nem lesz szükség negatív koronavírus-tesztre és karanténba sem kell vonulni az Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába történő utazás valamint az ezen országokból történő hazatérés esetén, egyben megszűnik az eddigi 48 órás korlátozás is - írta a Facebook-bejegyzésében Szijjártó.

Az a közleményéből nem derült ki, hogy határellenőrzésre milyen formában számíthatnak az utazók.

Az Európai Unióban várhatóan a belső határok egységesen június végén nyílhatnak meg. Már dolgoznak ezen az Európai BIzottságban.