Ez egy száguldásra, hirtelen manőverekre, merülésre, helyben fordulásra, s akár 90 kilométer/órás tempóra is képes, 880 lóerős, több tonnás, vízsugárhajtású hajó, ám arról már erősen megoszlanak a vélemények, hogy éppen ez hiányzik-e a Balatonról - írta a napilap.

Turisztikai szakemberek szerint azonban a vendégkör igényli az újfajta, XXI. századi szolgáltatásokat. Igaz, a jelenlegi szabályozás nem tud mit kezdeni a gyorshajókkal. Noha a motorcsónakokat és más belső égésű motorral hajtott kishajókat már több, mint harminc éve kitiltották a tóról - ugyanis nemcsak balesetveszélyesek, de környezetszennyezőek is -, a hatályos törvényben nem szerepelnek a nagy teljesítményű elektromotorral hajtott járművek.

Pedig az elektromos járművek ugyanúgy felkavarják a sekély tóban az iszapot, aminek komoly következményei lehetnek. A nagy sebességgel száguldó járművek nyomában oldalirányba hosszan elhúzódó hullámzás alakul ki, melynek hatása két méter mélyen is érződik, jelentősen befolyásolva az víz alatti élővilágot és helyi áramlásokat.

A hajó tulajdonosa szerint viszont a kifejezetten a magyar tengerre tervezett kishajó kialakításánál minden európai és magyar hajózási előírást teljesítettek, s ezeket a hatóság is jóváhagyta, a jármű motorjai pedig a 2020 után életbe lépő károsanyag-kibocsátási előírásoknak is megfelelnek.

A hazai jet-ski szövetség szerint az ilyen járműveket nem szabadna a Balatonra engedni, ezeknek olyan kis tavakon van helye, ahol nincsenek fürdőzők és horgászok. A vitorlázók sem örülnek, szerintük nagyteljesítményű motoros hajókat csak mentési, vízügyi és rendészeti feladatok ellátására lehetne használni.