Farkas Flórián, akit Orbán Viktor miniszterelnök az áprilisi országgyűlési választás után szinte azonnal felmentett a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztosi tisztségéből, távozott a saját maga által létrehozott egyesület éléről - írja a 24.hu.

A Roma Integrációért Országos Szövetséget (RIOSZ) 2017 elején alapította Farkas Flórián, a hírportál tudomása szerint azzal a céllal, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) botrányai - főként az 1,6 milliárd forint kárt okozó Híd a munka világába program - után ez a szervezet szerezze meg a romák felzárkóztatásra szánt forrásokat. Távozásával azonban ebből várhatóan semmi sem lesz.

A fideszes politikus ezzel sem kormányzati poszton, sem civil tisztségviselőként nem képviseli a roma közösséget és nem dolgozik a cigányság felzárkóztatásán. Fontos tényezője lehet Farkas Flórián politikai meggyengülésének, hogy a nevével összeforrt Híd a munka világába program okozta botrány miatt már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is lépéseket sürget a magyar hatóságoknál.