Bár a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 25 pártot vett nyilvántartásba, közülük csak 22 párt, illetve pártszövetség kérte ki az ajánlóíveket a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a támogató ajánlások gyűjtéséhez. Közülük hét - a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Fidesz-KDNP, a Momentum Mozgalom, a Mi Hazánk Mozgalom, az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK - már leadta a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, és az NVB már nyilvántartásba is vette a listájukat, így ezek biztosan szerepelnek majd a szavazólapon - írja az MTI.

Az NVB által a választásra nyilvántartásba vett pártok közül több is bejelentette, hogy mégsem indul a választáson, így tucatnyi párt maradt versenyben, amelyek aktivistái még dolgoznak azért, hogy kedd délután 16 óráig, a határidő lejártáig összegyűjtsék és leadják a listaállításhoz - és így a szavazólapra kerüléshez szükséges - 20 ezer érvényes ajánlást.

A határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a Nemzeti Választási Bizottság már nem fogadhatja el. Az ajánlásokat a bizottság mellett működő NVI-nek kell ellenőriznie.

Mire kell figyelni?

Ajánlásokat a választópolgárok zaklatása nélkül bárhol lehet gyűjteni. Tilos ajánlást gyűjteni az ajánló és a gyűjtő munkahelyén munkaidőben vagy munkavégzés közben, a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban lévőtől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben, közösségi közlekedési eszközön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzat hivatali helyiségeiben, felsőoktatási és köznevelési intézményben, egészségügyi szolgáltató helyiségeiben, továbbá a tulajdonos előzetes, írásbeli hozzájárulásának hiányában közforgalom számára nyitva álló magánterületen (például áruházi parkolóban).

A választóknak figyelniük kell arra, hogy csak az az ajánlóív hiteles, amelyen szerepel az ív sorszáma, és feltüntették rajta az aláírásgyűjtő ember nevét és aláírását. A pártok számára pedig fontos, hogy az ajánlást gyűjtő pontosan adja meg az adatait, mert ha azok hibásak (például elírja a személyi azonosítóját), akkor az ajánlóíven szereplő összes ajánlás érvénytelen.

A gyűjtés befejezésekor az összes ívet (azt is, amelyen egy ajánlást sem tettek) le kell adniuk a pártoknak, különben le nem adott ívenként ezer forint bírságot szab ki a Nemzeti Választási Bizottság. Az öt évvel ezelőtti EP-választáson a pártokat összesen 92 millió forintra bírságolták az időben le nem adott ajánlóívek miatt.