Borkai Zsolt egyike azon polgármestereknek, akik soha nem teszik közzé a neten a vagyonnyilatkozatukat. A Hvg.hu pedig fogta magát és a győri városházára ment  személyes betekintésre, de csak az idén leadott dokumentumot kapták meg. A városháza sajtósa, illetve az alpolgármester is arról a sajátos helyi szokásról számolt be ugyanis, hogy az új vagyonnyilatkozat benyújtása után a korábbit visszaadják a polgármesternek, így az már nincs meg a hivatalnak.

A 2018-ra vonatkozó, 2019 januárjában leadott dokumentumba Borkai a házastárshoz, illetve a vele közös háztartásban élőhöz nem írt be senkit. (A városvezetőnek felesége és két gyermeke van.)

A vagyonnyilatkozat szerint az immár független, a Fideszből frissen kilépett településvezetőnek hét ingatlan van a nevén: négy győri és három sokorópátkai. Ezek közül Győrött található egy 640 négyzetméteres építési telke, melynek fele részben tulajdonosa 1989 óta, egy 639 négyzetméteres telke, rajta egy 108 négyzetméteres családi ház, mely fele részben az övé 1993 óta, egy 65 négyzetméteres lakóháza, négyhatod tulajdoni arányban, 2010 és 2017-es örökléssel került hozzá, és egy 17 négyzetméteres garázsa, melyet szintén 2017-ben örökölt.

Sokorópátkán pedig három szántója van, melyből kettőt 2016-ban, egyet 2018-ban vett, az összterület 23 771 négyzetméter, vagyis 2,37 hektár. Nagy értékű ingóság nincs a nevén. Az illetményalap hathavi összegét meghaladó készpénzhez beírt 15 millió forintot, amelyet 2017-ben örökölt. Saját bevallása alapján banknak 10,5 millióval tartozik.

Rendszeres jövedelemként olimpiai járadékot (297 ezer) és polgármesteri fizetést (kicsit több mint 1 milliót) kapott 2018-ban. A vagyonnyilatkozata szerint gazdasági társaságban nincs érdekeltsége.